Megszüntette Czeglédy Csaba felfüggesztését az ügyvédi kamara

ugytudjuk.hu 2019-05-09 11:41:00
Két héttel azután, hogy mentelmi jogot kapott.

Ma délelőtt megszüntette Czeglédy Csaba felfüggesztését a Magyar Ügyvédi Kamara. A szombathelyi politikus ezután újból ügyvédként foglalkozhat. 

Czeglédy praxisát még februárban függesztették fel. A szombathelyi egykori képviselő egyébként nemrég  mentelmi jogot kapott, hiszen felkerült a DK EP-listájára. 

Bár az ügyészség kezdeményezte Czeglédy mentelmi jogának felfüggesztését az NVB végül ezt elutasította.

Az Ügyvédi Kamara döntése egyébként annak következménye, hogy a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság megszüntette a büntetőeljárást Czeglédy Csabával szemben - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika emlékeztetett rá, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a bíróságnak megküldött határozatával igazolta, hogy a vádlott a Demokratikus Koalíció(DK) európai parlamenti listájának 36. helyén szerepel. Az NVB a listát április 19-én vette nyilvántartásba, e döntés hétfőn jogerőre emelkedett. 

Erre tekintettel a bíróság a vádlottal szemben a büntetőeljárást felfüggesztette, egyben megkereste a NVB elnökét a mentelmi jog felfüggesztése érdekében.

Az NVB határozatával a képviselőjelölt mentelmi jogának fenntartása mellett döntött. Így a bíróság a büntetőeljárási törvény kötelező rendelkezése alapján a vádlottal szemben a büntetőeljárást megszüntette - tudatta a szóvivő.

Czeglédy Csabával és húsz társával szemben bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat februárban az ügyészség. Czeglédy Csabát és két társát gazdasági csalás bűntettével is vádolják.

A vádirat szerint Czeglédy Csaba, mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője 2011-től kezdődően olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő közvetítéssel foglalkozó cég ÁFA-fizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A bűnszervezet működése során vállalkozásoknak, köztük több Magyarországon működő multinacionális cégnek közvetített diákmunkaerőt 2011-től és 2017-ig. A közterhek megfizetésének elkerülése céljából - Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján - egy olyan számlázási láncolatot hoztak létre, amely alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a Humán Operátor Zrt. állt. A bűnszervezet által folytatott módszer szerint a döntően diákmunka közvetítéshez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, így jellemzően a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is. Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.

A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 vádlott vett részt nyolc iskolaszövetkezet, kettő korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. A bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. 


 

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.