Nem Szombathelyen játssza a szombathelyi női kézilabdacsapat élvonalbeli meccseit

BZ 2019-08-27 13:59:00
Hiába van közgyűlési döntés, továbbra sem jutnak be a Haladás Sportkomplexumba.

Továbbra sem tudni, mi lesz a világ egyik legerősebb bajnokságába, a magyar NB I-be feljutott szombathelyi kézilabdacsapat, az SZKKA meccseivel.

Többször is foglalkoztunk vele, hogy a csapat nem tudta megkezdeni a Haladás Sportkomplexumban a 2019/2020-as szezonra való felkészülését, holott hatályos közgyűlési döntés van róla, hogy használhassák a komplexumot.

Gál Sándor, a komplexum vezetője (és a szombathelyi Fidesz alelnöke) tájékoztatása szerint a csarnok használatáról a HVSE elnökével, Homlok Zsolttal kell tárgyalni (aki egyébként Mészáros Lőrinc veje). Pődör Zoltán, az SZKKA elnöke tárgyalt is Homlokkal, de azóta sem jutottak dűlőre.

Korábban egyébként arról is döntöttek, hogy az Aréna Savarában is edzhessenek a lányok, és, hogy négy kiemelt meccset (Érd, Siófok, Fradi, Győr) itt játszhassanak. A csapattal az Arénát üzemeltető Szombathelyi Sportiskola meg is közötte az ezzel kapcsolatos szerződéseket.

A mai rendkívüli közgyűlésen Koczka Tibor hozta fel az SZKKA ügyét.

A pillanatnyi állás szerint a szombathelyi NB I-es kézilabdacsapat Répcelakra kényszerül utazni, hogy lejátsszhassa hazai meccseit.

Ez az utazgatás 32 millió forint többletkiadást jelent, amit most a szombathelyi adófizetőknek kellene állniuk. Ahelyett, hogy egyszerűen beengednék a 15 milliárd forintból a szombathelyieknek felépített sportkomplexumba.

A fideszes városvezetésnek és a HVSE-nek úgy tűnik, nem kell NB I-es kézilabda Szombathelyen.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.