Meghalt a mosonmagyaróvári baleset két súlyos sérültje

Farkas Bazsi 2019-02-15 06:38:00
Le van zárva az M1-es.

Meghalt az a két súlyos sérült, akiket a mentők az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár térségében történt baleset helyszínén igyekeztek újraéleszteni.

A katasztrófavédelem honlapján pénteken hajnalban közölték, hogy négy személyautó és egy kamion ütközött össze az M1-es autópálya 162-es kilométerszelvényénél, Mosonmagyaróvár térségében, a határ felé vezető irányban. 

A baleset két súlyos sérültjét a mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem tudtak rajtuk segíteni. További három ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították.

A baleset miatt lezárták az érintett útszakaszt a Hegyeshalom felé vezető irányban, azonban a benzinkút felé tereléssel haladhat a forgalom.

FRISSÍTÉS

Feloldották a korlátozást az M1-es autópálya határ felé vezető oldalán Mosonmagyaróvárnál, ahol korábban halálos baleset történt - közölte az Útinform pénteken a honlapján.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.