Másfél év próbaidőt kapott Curtis

ugytudjuk.hu 2019-02-22 10:38:00
A drog miatt.

Na, nem a bíróságtól, hanem Majkától.

Ezt a Bors írta meg a Vintage Online interjújára hivatkozva.

Majka azt mondta, nem azért Curtisnek az életét rendbe tennie, hogy visszakerüljön a bandába, hanem maga miatt. Persze ő örülne a legjobban, ha azt a Curtist kapná vissza, akivel megismerkedett: "Annyira gyűlölöm a kábítószert, hogy azt elmondani nem tudom. Egy büdös, senkiházi, g.ci dolog. Ha ebből ki tud jönni, én leszek a legelső, aki nyitott erre."

Majka azonban szkeptikus, korábban próbálkozott már a leszoktatással:

"Nekem az nem elégtétel, hogy az emberek előtt azt mondta, hogy igazam volt, mert én mindig tudtam, hogy igazam volt, és nem érdekelt, mit gondolnak az embe­rek. Nekem az a lényeg, hogy ő meggyógyuljon, teljen el egy-másfél év, és ő tartsa magát. Csináljon egy csomó dolgot, hogy a jelleme visszaformálódjon olyan acélossá, mint amikor megismertem "

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.