Dzsudzsák Balázs és a szombathelyi nevelésű Ugrai Roland is visszatér a válogatottba

Vágvölgyi Bálint 2018-11-05 14:48:00
Marco Rossi keretében rajtuk kívül még három visszatérő van.

Marco Rossi 26 fős keretet hirdetett ki a férfi A-válogatott utolsó két Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésére. A nemzeti csapatba ezúttal meghívót kapott Böde Dániel, Dzsudzsák Balázs, Holman Dávid, Korhut Mihály és Ugrai Roland is, csakúgy, mint az U21-es válogatottból a korosztályos Eb-selejtező sorozat végén kiöregedő Gazdag Dániel. Az Egyesült Államokban szereplő játékosok közül Németh Krisztián és Sallói Dániel meghívásától viszont ezúttal eltekintett a kapitány, mivel az MLS rájátszásába bejutott csapatok vasárnap fontos mérkőzést játszanak, így a két játékos csak kedden tudott volna megérkezni Telkibe, s az időeltolódásból és az utazásból fakadó fáradtság miatt csütörtökön egész biztosan nem tudtak volna pályára lépni Észtország ellen.

–  A most visszatérő játékosokkal eddig azért nem számolhattam, mert nem játszottak rendszeresen klubjaikban, és ennek következtében nem voltak csúcsformában – nyilatkozta Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Mostanra azonban mindegyikük rendszeresen játszik és jó formába került, így ezúttal nem volt akadálya annak, hogy meghívást kapjanak. Fontos kiemelni, hogy mintegy 45 játékost figyelünk állandó jelleggel, nekem pedig az a feladatom, hogy az adott pillanatban a legjobb formában lévőket hívjam meg közülük a keretbe. Akik most lehetőséget kaptak, azoktól alapvető elvárásom, hogy mindent megtegyenek a címeres mezért és a lehető legjobbjukat nyújtva játsszanak az előttünk álló két mérkőzésen.

Marco Rossi azt is elmondta, hogy amennyiben Dzsudzsák Balázs kezdőként lép pályára, ismét ő fogja viselni a csapatkapitányi karszalagot, ellenkező esetben a pályán is azon kívül is példaértékű munkát végző Szalai Ádám vezeti majd ki a csapatot a Groupama Aréna gyepére.

A férfi A-válogatott kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Lepizig)
Kovácsik Ádám (MOL Vidi FC)

Védők:

Baráth Botond (Budapest Honvéd)
Fiola Attila (MOL Vidi FC)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Hapoel Beer Sheva)
Lang Ádám (CFR Cluj)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Willi Orban (RB Leipzig)
Paulo Vinicius (MOL Vidi FC)

Középpályások:

Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Holman Dávid (Slovan Bratislava)
Kalmár Zsolt (DAC)
Kleinheisler László (Astana)
Kovács István (MOL Vidi FC)
Nagy Ádám (Bologna)
Pátkai Máté (MOL Vidi FC)

Támadók:

Böde Dániel (Ferencváros)
Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba)
Holender Filip (Budapest Honvéd)
Nagy Dominik (Legia Warszawa)
Sallai Roland (Freiburg)
Szalai Ádám (Hoffenheim)
Ugrai Roland (Atrómitosz Athinón)
Varga Roland (Ferencváros)

MLSZ on Twitter

Öt visszatérő a férfi A-válogatottban, a teljes keret hamarosan az https://t.co/xNeorXPACC-n! #magyarok #csakegyutt #HUNEST #HUNFIN  https://t.co/SwMAlveZss


A Marco Rossi vezette stábnak ezúttal a megszokottnál is rövidebb ideje lesz felkészíteni a csapatot a mérkőzésekre, hiszen már jövő csütörtökön, november 15-én (kezdés: 20.45) pályára lép az együttes Észtország ellen a Groupama Arénában, majd három nappal később ugyanitt Finnország ellen zárja szereplését a Nemzetek Ligája csoportküzdelmeiben a válogatott (szintén 20.45-től).

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.