Középkori kincsek kerültek elő a budai Várban

Vágvölgyi Bálint 2020-06-25 17:56:00
Többek között II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei

Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban, ahol a szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is - írja az MTI.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében a budai Vár több helyszínén is régészeti feltárás folyik. A Táncsics utca 9. alatti épület régészeti munkálatai során az utcafronton álló egykori kaszárnyaépületben több száz éves emlékekre leltek a szakemberek. A feltárások során egy mélyen a padlószint alá vezető lépcső került elő, melynek nagy része még a középkorban épült. Ugyanitt értékes tárgyi leletek is előkerültek a földből: a többi között egy 15-16. századra tehető díszes mérlegsúly és egy 16-17. századi gyógyszeres üveg ólomkupakja, amelyen Mária látható a gyermek Jézussal - írja csütörtöki közleményében a Várkapitányság.

A régészek találtak egy ezüstláncon függő áttört medált is, és több mint 20 darab érmét, közöttük egy 1500-as évekbeli salzburgi phenninget, valamint II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját.

Mint írják, a mai Táncsics u. 9. szám alatti telek évtizedekig zárva volt a nagyközönség előtt, és leginkább Táncsics Mihály író 1848-as kiszabadításáról ismert, hiszen az utcafronti József-kaszárnya épülete a forradalom idején börtönként szolgált. A terület ugyanakkor a budai Vár egyik legfontosabb építészeti öröksége. A 2018-as régészeti feltárás során az épület udvarán előkerült Erdélyi Bástya az 1530-as évek elején Szapolyai János király parancsára az elsők között épült fel. A feltárás eredményeit és az erődrendszert az Első bástya című kiállítás keretében tekinthetik meg a látogatók.

Szintén a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársaival közös kutatómunka során egy eredeti, feltehetően Zsigmond-kori várfalszakaszt találtak a szakemberek az 1530-as években épült Déli Rondella területén. A fal koronája a mai felszín alatt már 10 centiméter mélységben megtalálható.

A Budavári Palota déli összekötő szárnyának rekonstrukciója során találtak rá a 18. században épített rámpa boltozatára, mely egykor a barokk palotához vezetett. Az út a jelenlegi Szarvas tér felől indulva - részben a föld alatt - egészen az Oroszlános udvarba futott. Az alagút-rámpa egészen a Hauszmann Alajos által tervezett átépítési munkálatokig fennmaradt, majd 1896-ban a palota bővítésekor szüntették meg, de a most megtalált részlet tanúsága szerint és a szakemberek legnagyobb meglepetésére nem teljes egészében.

A közleményben beszámolnak arról, hogy a most zajló munkálatok helyszínén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában alakítják ki újra a legendás Szent István-termet, amely 2021 augusztusától eredeti pompájában lesz látogatható. A Nemzeti Hauszmann Program megvalósításán, azaz a Budavári Palotanegyed megújításán dolgozó Várkapitányság fontos feladatának tartja, hogy a megtalált leleteket, épületmaradványokat bemutassa és megóvja - írják a közleményben.

Szólj hozzá!

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.