Szombathelyre érkezett a Jószolgálat-díj kiállítása

ugytudjuk.hu 2020-01-07 22:11:00
A Fő téren lehet megnézni a tárlatot.

Harmadik és egyben utolsó vidéki állomására érkezett a Jószolgálat-díj 2018/19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítása. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Tuczainé Régvári Marietta korábbi életműdíjas, aki közel harminc éve vezeti a Szombathelyi Egyházmegyei Karitászt, és bár nem készült segítő pályára, mégis ebben találta meg hivatását. A Fő téren elhelyezett szabadtéri tárlat többek között az ő kivételes munkájába is bepillantást enged.

A szombathelyi Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatót Gáspár Judit, a Jószolgálat-díj szóvivője nyitotta meg, aki beszédében elmondta, a díj évről évre egyre nagyobb elismerésnek és ismertségnek örvend – ezt bizonyítja a tavaly beérkezett pályázatok nagy száma is. A több mint 800 nevezéssel az eddigi jelölési rekordot is sikerült megdönteni. Ebben az évadban a három fő kategórián kívül (hivatásszerűen végzett szociális munka, önkéntesen végzett szociális munka, életműdíj) határon túlról is lehetett jelölni segítőket, tavaly Kárpátaljáról várták a nevezéseket – hangsúlyozta Gáspár Judit.

A Jószolgálat-díjat Báró Twickel György hozta létre édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő erkölcsi hagyatékának ápolására. A grófnő elsősorban azért élt és dolgozott, hogy minél több rászorulónak adjon segítő kezet, az elismeréssel fia elsősorban az ő emléke előtt tiszteleg. A szóvivő szerint a szociális munka szépsége abban rejlik, amikor valaki észreveszi maga körül a segítségre szoruló embereket, helyzeteket, és mindent félretéve csak arra koncentrál, "meghallja a hívást". Olyan személy tud ebben a szakmában hivatást találni, aki érzékenyen figyel, él és kapcsolatokat teremt, a körülmények diktálta kiszolgáltatott helyzetekre pedig segítő választ próbál találni.

Tuczainé Régvári Marietta, a 2018/19-es év Jószolgálat-díjasa a kezdetektől, 1991 óta vezeti a Szombathelyi Egyházmegyei Karitászt. A Karitász és annak szociális intézményei kisgyermekkortól felnőtt korig komplex szociális alap- és szakellátást nyújtanak Szombathely, Vas és Zala megye rászorulóinak. Szakemberek és önkéntesek százai segítenek a környéken élő időseknek a bevásárlásban, a kórházból hazakerülők ápolásában, takarításban, de foglalkoznak még szenvedélybetegekkel és megváltozott munkaképességű emberekkel, nyaranta pedig többhetes nyári táborral szórakoztatják a rászoruló gyerekeket. Marietta több mint 25 éve dédelgetett álma valósulhatott meg azzal a kreatív kezdeményezéssel, amelynek köszönhetően Fairplay Kávézót nyitottak Szombathelyen: aki oda betér, minden forintjával segíti nemcsak az itthoni, de a dél-szudáni gyermekeket is. Emellett 2010-ban indult útjára a KrízisKamra projekt, melynek célja, hogy a helyi gazdasági szereplőkkel együttműködve segítsenek a megváltozott munkaképességű, hátrányos helyzetű embereken. Ennek eredménye, hogy több mint 370 embert foglalkoztatnak mintegy 70 településről, ezáltal számos családnak biztosítanak lehetőséget a jobb életre. A szombathelyi Karitász nemcsak beszél a szeretetről, hanem gyakorolja is azt, folyamatosan újraélesztve az élő kapcsolatokat.

Gáspár Judit szóvivő elmondta, a díj elsődleges célja, hogy elismerje és társadalomérzékenyítő kampányával segítse a hivatásszerű és önkéntes szociális munka területén dolgozókat. Éppen ezért a díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban részesülnek: az életműdíjjal 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák 2.000.000 forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival és a külhoni vándor-díjjal fejenként 500.000 forintos elismerés jár. Emellett a Jószolgálat-díjasok egy egész éven át tartó médiakampány során kerülnek bemutatásra, ahogy a 2018/19-es évad díjazottjai is.

 

A tavaly beérkezett pályázatok előszűrése már elkezdődött, a jelölések feldolgozása és kiértékelése folyamatosan zajlik. A hét nagy segélyszervezetből álló szakmai zsűri 2020 január elején, egy kerekasztal beszélgetés során dönt a hivatásszerűen végzett szociális munka és a külhoni vándordíj kategóriákról, illetve az életműdíjról. Az önkéntes kategóriákban – a korábbi évekhez hasonlóan – a díj Facebook oldalán indított közönségszavazással fog majd eldőlni, hogy ki lesz az év önkéntese és civil közössége. A hivatalos eredményhirdetésre és díjátadásra 2020 májusában kerül sor.

A Jószolgálat-díjasokat bemutató szabadtéri kiállítás Szombathelyen 2020. január 6. – 2020. február 5. között ingyenesen megtekinthető.

A Jószolgálat-díj 2018/2019-es évadának díjazottjai:

Hivatásszerűen végzett szociális munka - egyéni kategória: 
Siposné Kohári Szilvia
Mezei Ádám
Tisza Levente

Hivatásszerűen végzett szociális munka - szervezeti kategória: 
Fészek Gyermekvédő Egyesület
Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona
SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány

Életműdíj:
Tuczainé Régvári Marietta

Önkéntesen végzett szociális munka - egyéni kategória: 
Elekné Román Katalin

Önkéntesen végzett szociális munka - közösségi kategória:
Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért
 

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.