Két meccsre mérsékelték Király Gábor eltiltását

Vágvölgyi Bálint 2019-04-11 14:16:00
A haladás kapusa így már le is tudta büntetését.

 Az FTC ellen kiállított Király Gábor három bajnokira szóló büntetését két találkozóra csökkentette az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága csütörtök délelőtti ülésén. A 108-szoros válogatottsági rekorder kapus így a Puskás Akadémia és a Diósgyőr elleni találkozókkal letöltötte eltiltását - olvasható a Haladás honlapján.

Korábbi FIFA-játékvezető szerint is szabálytalan volt a Fradi első gólja a Haladás ellen

Vágvölgyi Bálint Király Gábor is ezt tette szóvá a mérkőzést vezető bírónál, ami után az kiállította. Ahogy már korábban megírtuk, szombaton a Szombathelyi Haladás a Ferencváros vendégeként kapott ki 2-0-ra. A mérkőzés egyik legvitatottabb jelenete a hazaiak első gólja volt, miután Karakó Ferenc játékvezető kiállította Király Gábort.


Király saját honlapján az alábbiakkal kommentálta a döntést:

"Megállapította az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága, hogy nem szidtam a játékvezetőt és átminősítette a cselekményt egy enyhébben minősülő sportszerűtlenségre. Ezért az eddigi két mérkőzés kihagyással a büntetést letöltöttnek tekintette.

Örülök, hogy kiderült az igazság és kiderült, hogy valótlanságot állítottak rólam! Semmisé tenni nem lehet a felfüggesztést, de a két mérkőzés már letelt, így mostantól újra csak a Haladás minél jobb szereplésére kell koncentrálnom.

Ez az eset példa legyen arra, hogy ki kell állnunk az igazunk mellett! Példa legyen arra, hogy a mérkőzés jegyzőkönyvének összhangban kell lenni a valóságban történtekkel. Példa legyen arra, hogy a mérkőzés kommentálásakor, a több tízezer ezer ember előtt kimondott szónak igaznak és megalapozottnak kell lennie!"

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.