Készültség Ferihegyen: kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító

ugytudjuk.hu 2019-07-11 07:16:00
A járaton 151 utas és 9 fős személyzet utazott.

Felszállás után visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre a Smartwings hurghadai járata Ferihegyen - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport helyettes szóvivője az MTI-vel csütörtök hajnalban. Kurucz László tájékoztatása szerint a gép jobb oldali futóműve sérült meg, és nem sokkal elindulása után visszafordult, mert egy másik járat személyzete jelezte, hogy törmeléket észlelt az 1-es futópályán.

A járaton 151 utas és 9 fős személyzet utazott. A Boeing 737-400 típusú repülőgép a futópályán tudott megállni, ahol az utasok lépcsőkön hagyták el a gépet. Személyi sérülés nem történt, és orvosi segítséget sem igényelt senki.

A közlemény szerint a Budapest Airport munkatársai a tranzit területre visszaszállított utasoknak takarókat és vizet, valamint dohányzási lehetőséget biztosítottak, és folyamatosan tájékoztatták őket a légitársaságtól kapott információk alapján. Az ellátásban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai is részt vettek. Kurucz László közlése szerint az utasok nyugodt körülmények között várják a mentesítő járat indulását, amelyet a Travel Service a tervek szerint hajnali 5 óra körül indít el.

A Budapest Airport szolgálatai azonnali és többszöri vizsgálatot tartottak a 31L futópályán, ahonnan a kényszerleszállást végrehajtó repülőgép eredetileg felszállt. Az elsődleges vizsgálatok során nem tártak fel a futópálya beton burkolatán sérülést. Az 1-es futópályát az induló reggeli forgalomnak átadták, így a repülőtér forgalmában nem várhatók fennakadások.

A 2-es futópályán jelenleg is tart a sérült repülőgép hatósági szemléje, ezt követően kezdődhet meg a repülőgép műszaki mentése.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.