Kecskeméten folytatódik Czeglédy Csaba ügyének tárgyalása

ugytudjuk.hu 2020-02-27 10:58:00
Tényleg nem hozzák Szombathelyre a Human Operator Zrt. ellen indított eljárást.

A Szegedi Ítélőtábla, elfogadva a Szegedi Törvényszék elfogultságra vonatkozó bejelentését, a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a Human Operator Zrt. ügyének tárgyalására - tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.

A Czeglédy Csaba által vezetett céghez kapcsolódó ügyben tavaly februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 ember ellen.

Hiába kérik, nem teszik át Szegedről Szombathelyre Czeglédy Csaba ügyét

ugytudjuk.hu Az ügyészség előbb megkapta az első fokú végzést, mint maguk az érintettek. A Czeglédy Csaba és társai elleni ügyben a Fellebbviteli Főügyészség alaptalannak tartja a büntetőeljárás áttételére irányuló védelmi indítványt - tudtuk meg az ügyészség.hu oldalról. A védelem korábban a Szegedi Törvényszék illetékességét kifogásolta, és szerették volna az ügyet a Szombathelyi Törvényszékhez áttenni.

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két generál-alvállalkozó közbeiktatásával - amelyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezetet vontak be - munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Hatályon kívül helyezték a Czeglédy Csaba ellen valló vádlott börtönbüntetését

ugytudjuk.hu A Szegedi Ítélőtábla a Czeglédy-perrel akarja egyesíteni a vádlott büntetőügyét. Hatályon kívül helyezték a makói perben Czeglédy Csaba ellen valló vádlott börtönbüntetését, írja a HVG. A lap szerint a Szegedi Ítélőtábla azért döntött az ítélet hatályon kívül helyezése és az új eljárás mellett, hogy egységesíteni lehessen a vádlott büntetőügyét a Czeglédy-perrel.

Czeglédy Csaba, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A főügyészség fellebbezése után azonban, a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján a mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás.     

Szeged helyett Gyulán folytatódhat a Czeglédy-per

Farkas Bazsi Ennél messzebb Szombathelytől nem is tudnák vinni a tárgyalást. Úgy tudni, hogy amennyiben nem ad helyt a Szegedi Ítélőtábla azon indítványunknak, hogy a vádirat szerinti elkövetési hely alapján a Szombathelyi Törvényszék járjon el, Gyulára akarják tenni az ügyet. Tőlünk ennél messzebbre már tényleg nem kerülhetne...

A Szegedi Törvényszék két tanácsa hét - a bűnösségét beismerő és az ügyészséggel egyezséget kötő - vádlott ügyében hozott jogerős döntést az előkészítő üléseken. A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetéseket szabott ki, melyből hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Januárban több, az ügyben eljáró bíró után a Szegedi Törvényszék valamennyi büntetőbírája elfogultságot jelentett be.

Frissítés

A szombathelyi közgyűlés szünetében értük utol magát az érintettet, Czeglédy Csabát, aki a következőt nyilatkozta az Ugytudjuk.hu-nak:

- Törvénytelenül jelölte ki a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszéket, ugyanis előbb dönteniük kellett volna az illetékesség kérdésről, valamint a saját elfogultságukról. Ha Szeged nem illetékes, akkor Kecskemét sem. Ha pedig elfogultak, akkor nem is dönthettek volna. A kordély Szegeden megint elkerülte a szamarat. Megdöbbentő a szakmaiatlanságuk - zárta szavait Czeglédy. 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.