Kapás visszalépett, Hosszú Katinka újabb számban döntőzik a rövidpályás úszó vb-n

Vágvölgyi Bálint 2018-12-12 09:01:00
Szerda délután szoríthatunk a háromszoros olimpiai bajnok úszónknak.

Hosszú Katinka 200 méter pillangón a második legjobb idővel jutott a magyar idő szerint kora délutáni döntőbe a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnok címvédőként 2:04.68 perces idővel csapott célba az előfutamban, ennél csak a két évvel ezelőtt Windsorban ezüstérmes amerikai Kelsi Dahlia úszott jobb időt.

"Azért a tegnapi nap elég sokat kivett belőlem, ez egy kis kellemes délelőtti úszás volt. Arra azért figyeltem, hogy a medence közepére kerüljek a döntőben, az ötös pálya tökéletes lesz. Az is optimális, hogy a két döntő között több mint egy órám lesz" - mondta Hosszú, aki kedden a 400 méter vegyesen aratott sikerét követően 100 méter háton a harmadik idővel került a fináléba.

Az előfutamok másik magyar indulója, Dudás Dániel 200 méter gyorson 1:48.84 perces idővel a 34. helyen zárt.

Az esti programban így - akárcsak a keddi nyitónapon - egyedül Hosszú Katinka lesz érdekelt: előbb a 200 méter pillangó döntőjét rendezik meg magyar idő szerint 12.14 órakor, a 100 méter hát fináléja pedig 13.31 órára van kiírva.

Kapás Boglárka nem áll rajthoz 800 méter gyorson a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A szám háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmese napok óta hőemelkedéssel küszködik, a keddi nyitónapon még elvállalta a 200 méter gyorsot, ahol a 24. lett, s már akkor jelezte, rengeteg erejét felemésztette a betegség. Kapás így szerdán visszalépett a leghosszabb távon való versenyzéstől. A 25 éves versenyző pénteken 400 méter gyorson lenne érdekelt, kérdés, hogy addigra milyen állapotban lesz.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.