Jordán Tamás Szombathely díszpolgára lesz!

Farkas Bazsi 2019-08-27 14:09:00
Ez mondjuk nem a Fideszen múlt.

Ma a szombathelyi közgyűlésen, zárt ülésen döntöttek úgy a városatyák, hogy díszpolgári címet adnak Jordán Tamásnak a Weöres Sándor Színház alapítójának, aki jelenleg is igazgatója az intézménynek. 

Jordán díszpolgári kinevezését az Éljen Szombathely frakció kezdeményezte. Úgy értesültünk, hogy hozzájuk csatlakozva Balassa Péter (Jobbik), Koczka Tibor (Fidesz-KNDP) és Molnár Miklós (Pro Savaria) is támogatta a javaslatot. A Fidesz frakció Puskás polgármesterrel együtt azonban nemet nyomott. 

Kecskés László (Fidesz-KNDP) indokként azt mondta, Jordán személye túl megosztó ahhoz, hogy díszpolgár lehessen Szombathelyen. 

Jordán a kitüntetéssel járó oklevelet novemberben, a város ünnepnapjának számító Szent Márton Gálán veheti át.

Jordán vs. Fidesz

Jordán és a Fidesz viszonya már jó ideje nem felhőtlen. 2017-ben az akkori fideszes többség nem fogadta el Jordán színházigazgatói pályázatát, akkor csak újabb procedúra árán maradhatott a direktor az általa alapított teátrum élén. A hétvégén pedig attól volt hangos a sajtó, hogy Puskás polgármester nem engedte bemutatni a Savaria Karnevál megnyitóján a színház ajándék darabját, mert szerinte az nem volt eléggé emelkedett a Karneválhoz. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.