Ipkovich György: A kezdetektől fogva áldozatnak tartom Balázsy Pétert

ugytudjuk.hu 2019-10-12 12:30:00
Az egykori városvezető szerint a Fidesz polgármesterjelöltjét nem fogja hagyni a környezete, hogy érvényesüljön, ez már az elmúlt hónapokban is megmutatkozott.

Dr. Ipkovich György képviselővel, Szombathely egykori polgármesterével találkoztunk egy rövid beszélgetés erejéig, hogy értékelje a kampányt, illetve a polgármesterjelölteket. A közgyűlésben 29 évig részt vevő politikus szerint a polgármesterség magányos dolog, nem szabad családra, politikai pártokra hallgatni, ez pedig sok esetben nem népszerű.

"Nemény Andrást kiváló és tapasztalt embernek tartom, ő végigment azon a ranglétrán, ami ahhoz kell, hogy városvezető legyen. Alkalmas rá, neki és a csapatának valós megoldásai vannak a problémákra, amikből az elmúlt nyolc hónapban eredményeket is tudtak felmutatni. Megújultak az utak, járdák több helyen, elindult egy applikáció, ahol problémákat tudnak bejelenteni a városlakók, és még sorolhatnám. Ezek kézzel fogható eredmények"

- mondta dr. Ipkovich György, aki megfogalmazta véleményét a Fidesz polgármesterjelöltjéről is.

"Balázsy Pétert a kezdetektől áldozatnak tartom. Nem hiszem, hogy a környezete engedi, amit ő valóban akar, de ez megmutatkozik a képviselőjelöltjeikben is. Amúgy üdvösebbnek tartanám, ha legalább egy, de minimum két ciklust eltöltött volna a közgyűlésben, hisz így nem lehet elmondani róla, hogy lenne tapasztalata. Amikor én vállaltam a polgármesterséget, volt mögöttem tizenkét év közgyűlési munka, kellett a városvezetéshez egyfajta beágyazódás"

- reagált a volt polgármester Balázsy Péter jelölésére, majd emlékeztetett arra, hogy 2002-ben az elődeinek, azaz Wagner Andrásnak és Szabó Gábornak is tanácsadói posztot ajánlott fel, hogy megosszák vele, mint friss polgármesterrel a városvezetői tapasztalatokat.

"Kellenek a gesztusok"

- húzta alá a volt polgármester.

Dr. Ipkovich György végül azzal zárta: október 13-án minden emberre és minden szavazatra szükség van és azt kívánja a városnak, hogy olyan, már tapasztalt vezetője legyen, aki az ellenzékkel is partner tud lenni.

"Az a fajta árokásás, ami eddig volt, azt felejtsük el. Ha pedig vannak hosszútávú terveink, akkor azt ne kezeljük pártpolitikai alapon. Ezt üzenem mindkét oldalnak"

- mondta a politikus.

Szólj hozzá!

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.

Ezért érdemes biciklis nadrágot húzni a tekeréshez

Míg ha csak a közeli boltba szeretnénk elkerekezni, azt kis túlzással szinte bármilyen hétköznapi ruházatban megtehetjük, addig hosszabb bringatúrákra érdemes már egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni a felkészülésnek. Ebbe beletartozik az is, hogy célszerű a megfelelő öltözékben felpattanni a drótszamárra.

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

A hidegre hajlamos helyeken visszatérhet a gyenge hajnali fagy.

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Egy igazi cukiság, a harlekin tacskó nyomában

Vannak olyan emberek, akik szerint a kutya minimum egy németjuhász méreténél kezdődik, a kistestű egyedeket pedig “haszontalan ölebnek” tartják. És van az emberek másik csoportja, aki szerint az apró termetű kutyusok nagyon cukik és ölelnivalóak. 

Vandálok tüntették el az éj leple alatt Szombathely város címerét

Ilyen még nem volt! Gyűlölet-cunami árad a városi útfelújításokra.