Inkább megadom magam a kormánynak, mielőtt kivégeznének

Abcúg
2019. március 13. szerda, 17:04
Egyesek totális kapitulációnak és árulásnak, mások vállalható kompromisszumnak tartják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a kormány pénteki megállapodását, amit egy akadémiai körlevél szerint a miniszter zsarolt ki. Szinte borítékolható, hogy az MTA elvesztette a kutatóintézeteit, ami ideológiai és anyagi hasznot is hozhat a kormánynak. A radikálisabb bölcsészek és társadalomtudósok tovább küzdenének az alulról szerveződő Akadémiai Dolgozók Fórumában, a természettudósok viszont csendesebbek. Egy intézetvezető be is vállalta: ő inkább meghunyászkodik, mielőtt kivégezné a kormány.

Sokkolta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak egy részét, hogy péntek este közös szándéknyilatkozatot adott ki Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Ebben az MTA – néhány elég homályos ígéretért cserébe – lényegében tudomásul vette, hogy 2020-tól elveszíti kutatóintézet-hálózatát.

 

Hétfőn Lovász egy kutatóknak küldött körlevélben magyarázta el, miért ment szembe az Akadémia vezetése korábbi meggyőződésével. Állítása szerint Palkovics a pénteki tárgyaláson világossá tette, hogy ha az MTA nem áll kötélnek, a kormány szimpla törvénymódosítással veszi el az intézeteket, amelyekben összesen ötezer kutató dolgozik a fizikusoktól a biológusokon át a történészekig. (A minisztérium nem válaszolt a kérdésünkre, hogy tényleg elhangzott-e ilyen fenyegetés). Ezek az intézetek jelentik a magyar tudományos élet elitjét, a kormány pedig hónapok óta azon van, hogy valamilyen módon kivonja őket az MTA alól.

 

“Kapituláció, árulás” – minősítette a pénteki megállapodást az egyik intézet munkatársa az Abcúgnak, de aznap este indulatosan reagált az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) is. A kutatók alulról szerveződő, tiltakozó mozgalma szerint az MTA tárgyalódelegációja megfutamodott, a szándéknyilatkozat pontjai pedig “nem tartalmaznak semmilyen komolyan vehető garanciát sem a kutatóhálózat tudományos és szervezeti integritásának és szakmai függetlenségének megőrzésére, sem a 2020 utáni működtetés mikéntjére vonatkozóan”.

 

A közlemény alatt kommentelő kutatók többsége egyetértett az ADF-fel. Volt, aki szerint kár bízni a kormányban, hiszen “ha a farkas megígéri, hogy nem eszi meg a bárányt ebédre, akkor megeszi vacsorára”, más pedig amiatt értetlenkedett, hogy “nyolc éve játsszák ugyanazt a játékot, és vannak, akik még mindig reménykednek”. Mások viszont jó kompromisszumnak tartották a megállapodást, hiszen a kormány valóban engedett néhány dologban. Közéjük tartozik Pálinkás József volt MTA-elnök is, aki a hvg.hu-n arról írt, “véget érhet egy méltatlan huzavona”.

 

A szándéknyilatkozat szerint

  • az intézethálózat egyben marad (ehhez képest Palkovics ősszel még a Közgazdaságtudományi Intézet bezárásáról beszélt),
  • minden változásról egy új testület dönt majd, amelybe “az MTA és a Kormány paritásos alapon küld képviselőket, a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki”,
  • a kutatóintézetek vagyona az MTA-nál marad,
  • az intézetek használhatják az MTA brandjét,
  • a kormány legalább 2019-es szinten biztosítja az intézetek finanszírozását az új rendszer felállásáig.

 

Ha a kormány tartja a szavát, a kutatóintézetek levegőhöz juthatnak, egyelőre nem kell megszűnéstől tartaniuk, és az anyagi háttér is biztosított. Ez azonban nem mindenkit nyugtat meg, főleg nem a társadalomtudósokat és a bölcsészeket, akik gyakran végeznek a kormány számára kényelmetlen kutatásokat. Sokak szerint félő, hogy az irányító testületet kormányközeli tudósokkal töltik fel (maga Palkovics is akadémikus), aztán szépen megszabadulnak a problémásnak tartott intézetektől.

 

Színre lépett az egyeztetési zsonglőr

 

Palkovics László tavalyi miniszteri kinevezése után nagy erőkkel vetette bele magát a magyar tudományos élet átszervezésébe. Korábban oktatási államtitkárként már találkozott néhány nehezen kezelhető helyzettel, amelyekből rendre a kormány jött ki győztesen: ilyenek volt a tanárok tiltakozó akciói és a CEU-ügy is. Nem véletlenül nevezte Pokorni Zoltán hegyvidéki fideszes polgármester egy konferencián “egyeztetési zsonglőrnek” a kormányt, Palkovicsot pedig mesternek abban, “hogyan kell egy sztrájkbizottságot kerekasztalokon keresztül lenyugtatni”. Ez az Akadémia ügyében is egyre világosabban látszik.

 

Az MTA és a kormány viszonya akkor romlott meg igazán, amikor Palkovics júniusban minisztériumi költségvetés alá rendelte az akadémiai kutatások finanszírozását. A javaslat véleményezésére 54 percet kapott az Akadémia, amely a tudományos élet függetlenségét féltette. A parlament aztán minden tiltakozás ellenére elfogadta a törvényt, hiába dolgozott ki az MTA kompromisszumos javaslatokat.

 

Szeptemberben Palkovics közölte Lovásszal, hogy a kormány elvenné az akadémiai kutatóintézeteket, amelyek egy része megszűnne, egy része egyetemekhez vagy más intézményekhez kerülne, a maradék irányítására pedig egy új testületet hoznának létre. Az MTA kezdettől fogva tiltakozott a terv ellen, de Palkovics továbbment. Januártól megvonta az MTA-nak alaptámogatásként járó költségvetési pénzeket, így veszélybe került a dologi kiadások fedezete. Azt már az Akadémia látta törvénytelennek, hogy kutatásra nyert pályázati pénzekből fizessék be a villanyszámlát. Február elején a biológusok bérlettámogatását sem tudták kifizetni, a bölcsészeknek pedig a külföldi konferenciautakat kellett zsebből állniuk. A pénz visszatartását az MTA-n nehezen tudták nem zsarolásként értelmezni.

 

A Palkovics-féle koncepció szerint az alaptámogatás helyett az intézeteknek külön támogatási igényeket kell benyújtaniuk, amiről a minisztérium által megbízott emberek döntenek. Február 12-én, miközben a kutatók élőláncot vontak az MTA épülete köré, az elnökség úgy döntött, bojkottálják a támogatási rendszert, ha nem kapják meg a törvény szerint járó pénzeket.

 

Néhány nappal később kiderült, hogy a kormány egy vagyonkezelői alapítvány kezébe adná a kutatóintézeteket, a dolgozók pedig elveszítenék közalkalmazotti státuszukat. Bár az MTA tárgyalódelegációja ezt nem fogadta el, a parlament közben törvényi úton már meg is ágyazott az alapítványi formának. Így jutottunk el a múlt pénteki szándéknyilatkozathoz, amelyben nincs szó alapítványról, csak arról, hogy a működetést egy “önálló jogi személy” fogja végezni, amit majd később pontosítanak.

 

Miért kell elvenni a kutatóintézeteket?

 

Erre a kérdésre igazából senki sem tudja a választ, ezért is dühös a kutatók többsége. A két fél még ősszel megállapodott abban, hogy mielőtt arról vitatkoznának, milyen változásra van szükség az MTA rendszerében, egy vegyesbizottság világítsa át az Akadémia működését. Az egyezség szerint az átvilágításra március végéig van idő, ehhez képest a kormány hetekkel előbb dűlőre próbálta vinni a dolgot (az átvilágítási jelentés még nem született meg).

 

“Amíg nem tudják komoly tanulmányokkal, mérésekkel és háttéranyagokkal alátámasztani, miért lehetne hatékonyabban üzemeltetni a kutatóhálózatot az MTA-n kívül, nem támogatjuk a kiszervezést” – mondta Stefano Bottoni történész, az ADF tagja. “Az Akadémiát most is folyamatosan ellenőrzik, az Állami Számvevőszék évente átvizsgálja a kutatóintézetek pénzügyeit, ennek nyilvánosak az eredményei. Ugyanígy szakmailag is rendszeresen vizsgál minket egy egyetemekről verbuvált tudományos testület, amely nálunk, a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban legutóbb hét intézetből hatot kiválónak minősített, egyet pedig jónak”.

 

“A béreink több, mint egyharmadát már most is pályázati úton, a piacról szerezzük, rengeteg állást és fizetésrészt nem az akadémiai költségvetésből fizetünk. Vagyis az Akadémia az elmúlt tíz évben jelentős átalakuláson esett át, vegyes finanszírozású rendszerre váltott”. Azt ő sem vitatja, hogy a rendszer akár még jobban is működhetne, de “egyelőre senki sem mutatta meg, pontosan hogyan. Egyetlen érvet látunk, ezt viszont a kormány nem vállalja nyilvánosan: az Akadémia így politikailag irányítható lenne”. Vagyis nem szakmai szempontok, hanem politikai érdekek mentén dőlhetne el, hogy mit kutatnának, és mire, mennyi pénz jutna.

 

Igen, meghunyászkodom

 

Ettől elsősorban a bölcsészek, a társadalomtudósok és a közgazdászok tartanak, akik az elmúlt években több, a kormány számára kellemetlen kutatást is végeztek. Ilyenek voltak például a közmunkaprogramról, a migrációról, az oktatásról vagy az egészségügyről szóló elemzések.

 

A reáltudományokkal foglalkozók általában óvatosabban fogalmaznak, hiszen őket nehéz ideológiai alapon támadni, ráadásul a témáik jobban passzolnak a Palkovics-féle, közvetlen gazdasági hasznot hajtó tudományfelfogáshoz is. Jó részük kezdettől fogva nyitottabb a megegyezésre a pályázati bojkottot és élesebb szembenállást hirdető ADF-nél.

 

“Az a természettudománnyal foglalkozó tudós, aki most kapta meg élete lehetőségét a Lendület programban, hogy kiemelt kutatóvá válhasson, érthetően inkább biztonságot szeretne maga körül. De mit mondjon például egy kezdő társadalomtudós, akit Soros-ügynökként listázott a Figyelő?” – kérdezte Mende Balázs régész, az ADF egyik aktív tagja.

 

Egy természettudományos intézet vezetője az Abcúgnak csak név nélkül vállalta, hogy a kormány szerinte is “a kritikus hangok, az autonóm központok elfojtására törekszik. Ezzel nem értek egyet, de csak azt tudom mondani: tetszettek volna tavaly áprilisban valaki mást hatalomra segíteni. A kormány azt tesz, amit csak akar”.

 

Azt mondta, nyíltan azért nem bírálja a kormányt, mert vezetőként több száz ember munkahelyét kell biztosítania. “Nyugodtan nevezhet bárki egy visszataszító opportunistának, ezzel a kormánnyal nem lehet szembemenni. Végtelen hatalmuk van. Ha elkezdek keménykedni, és kiállok a sajtóba, azzal azt kockáztatom, hogy hozzácsapnak minket egy egyetemhez, kirúgják az embereink felét, és nem fogunk tovább létezni. Igen, meghunyászkodom. De higgye el, nagy értelmiségi dilemma ez”.

 

A pénteki szándéknyilatkozat alapján senkit sem csatolnának egyetemekhez, hiszen az intézetek egyben maradhatnak, egy új szervezet irányítása alatt. Ha nem így lenne, az a természettudósoknak is fájna, mivel egyetemi szervként sokkal szigorúbb közbeszerzési szabályoknak kellene megfelelniük, mint most. “Az ELTE-n két székre is közbeszerzést kell kiírni” – viccelődött.

 

Az egész a pénzről szól?

 

Az ideológiai alapú kiszorítás mellett létezik egy másik magyarázat is, amely szerint a kormány a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklus pénzeinek lehívását próbálja megkönnyíteni. Erről Tóth István János, a Palkovics által politikailag elfogultnak tartott Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa írt a G7-re. A cikk szerint az EU a jövőben egyre kevesebb támogatást juttatna a kormányoknak, miután felismerték, hogy sokan egyszerűen “kisajátítják” ezeket a pénzeket, és a saját klientúrájuknak juttatják.

 

Ehelyett a pénzek közvetlenül a támogatott intézményekhez kerülnének, a felhasználásról pedig nem a kormányok, hanem az EU-s adminisztráció döntene. Tóth szerint a kormány ezért befolyást próbál szerezni azokban az intézményekben, amelyek évek múlva is képesek lesznek jelentős EU-s pénzekhez hozzáférni. Ezt elérheti akár

   

  • az alapítványi forma létrehozásával, akár
  • ha az intézeteket egy erősen kontrollált egyetem (például a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, vagy az alapítványosodott Corvinus) alá rendelik, akár
  • az ellenszenves intézetek megszüntetésével.

 

48-asról 67-es alapra

 

A humán-reál törésvonal mellett az is megosztja a kutatókat, hogyan reagáljanak a pénteki szándéknyilatkozatra. Ahogy a cikk elején írtuk, a totális kapituláció vádjától az optimista reménykedésig sokféle reakcióval lehetett találkozni. Péntek este még az ADF-ben is megfutamodásról beszéltek, de mostanra finomodott a kommunikációjuk.

 

Stefano Bottoni szerint a szándéknyilatkozat valójában nem tekinthető megállapodásnak, “csak egy darab papír, amit lehet csűrni-csavarni. Azért reagáltunk először így, mert attól tartottunk, az Akadémia belemegy valami olyasmibe, aminek nem ismeri a részleteit. De a közlemény elsősorban a minisztériumnak szólt: nem engedünk a 48-as álláspontból, egy szót sem hiszünk el ezeknek az embereknek. A CEU hitt nekik, látjuk, mi lett velük”.

 

Mende Balázs, aki részt vett a pénteki ADF-es közlemény megfogalmazásában úgy látja, a következő napokban fog eldőlni, hogy “a forradalmi 48-as, vagy a kiegyezéspárti 67-es álláspont kerül-e előtérbe. Ez számunkra is próbatétel lesz”. Szerinte a szándéknyilatkozat után, “tudva, hogy azt Palkovics László egyszerűen kikényszerítette, sokaknak rózsaszín álomnak tűnhet, hogy az intézetek az MTA-nál maradjanak. Ha ez tényleg lehetetlenné válik, akkor jobb és erősebb garanciákat kell kiharcolnunk”.

 

Az utca hangja

 

Fokozza a belső feszültségeket, hogy az Akadémia hivatalos és nemhivatalos szervei mintha egyre inkább elcsúsznának egymás mellett. “Ha az Akadémia vezetése előre szólt volna, hogy péntek este jönni fog egy csúnya szöveg, amibe a kormány belekényszerítette őket, akkor elmentünk volna sörözni, és aludtunk volna rá egyet. Így viszont azt éreztük: basszus, ezek a hátunk mögött kiegyeztek. Két hete senki sem beszélt velünk az Akadémián belül, úgy kezeltek minket, mint a hülyegyerekeket, mert Palkovics titoktartást kért tőlük” – mondta egy ADF-es kutató. Azóta Lovász László találkozót ígért az ADF-nek, amire jövő hétfőn fog sor kerülni.

 

Az MTA tárgyalódelegációja (ezt Lovász László mellett Török Ádám, Freund Tamás, Vékás Lajos, Fazekas Károly és Kollár László alkotják) péntek óta nem nyilatkozott, csak a hétfő esti körlevél került be a sajtóba a Palkovics-féle fenyegetésről. Az ADF-ben nehezményezik, hogy a szándéknyilatkozat aláírásával Lovászék szembementek az MTA korábbi közgyűlési és elnökségi döntésével (ezért a nyilatkozatot még az MTA közgyűlése elé is be kell terjeszteni).

 

Mások viszont pont az ADF magatartását bírálják, amiért alulról szerveződő, nem formális szervezetként a kutatók képviselőiként lépnek fel. “Nekik nincs igazi mandátumuk. Érvelhetnek persze azzal, hogy ők hozták össze az élőláncot, de irritál, hogy milyen erőteljesen és egyoldalúan kommunikálnak” – mondta a már idézett, természettudományos intézet vezetője, aki szerint “semmire nem vezet, ha csípőből szembemegyünk a kormánnyal”.

 

Mende Balázs szerint az ADF egyelőre időhiány, valamint az események gyors és állandó alakulása miatt nem alakult formális szervezetté, de “hamarosan erre is sor kerülhet. Sok kutató csak most kapcsolódik be a munkába, köztük olyanok is, akik eddig nem, vagy alig követték az eseményeket”.

 

Egy másik ADF-es kutató azt mondta, direkt vállalták ezt a radikálisabb szerepet, hátha ezzel jobb helyzetbe segítik az Akadémiát. “Mi vagyunk az utca hangja. Így az MTA vezetése azt mondhatja: szeretnének megegyezni, de hát, sajnos ott van a hátuk mögött az a sok hangoskodó. Ez egy összjáték a részünkről, nincs bizalmi válság”.

 

(Szurovecz Illés / Abcúg)

 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás