Hogy juthatott ilyen sorsra a kétezer éves szombathelyi Szent Márton temető? - FOTÓK

VPP Vágvölgyi Bálint 2019-09-17 19:19:00
Tudtátok, hogy a Szent Márton temető Magyarország és Európa egyik legrégebbi és egyben legtovább is használt sírkertje?

Ma gondoltunk egyet és bejártuk a kétezer éves múltra visszatekintő Szent Márton temetőt. Bevallom, kifejezetten szomorú volt az élmény és nem amiatt, mert egy temetőben sétáltunk. Gyermekkoromban sokat jártam erre nagyanyámékkal, művészetis koromban pedig festeni szoktunk kimenni a művészi részleteket, a környezetet, azt ahogy a természet körbe öleli a többszázéves, gyönyörűen megmunkált síremlékeket. Akkoriban még két részéről beszéltünk a temetőnek: volt a főbejárat felőli "új rész" a maga rendezettségével, ide akkor is még sokan jártak gondozni szeretteik s őseik temetkezési helyeit és volt a hátsó "régi" rész, amit betakart a borostyán, ahol itt-ott előbukkantak a részletek a növénytakaró alól, ahol már szétesőben voltak a kripták, felnyitva a sírok, melyekben macskák húzták meg magukat.

Szomorú vagyok, ugyanis azt kellett látnom, hogy kb. a fűnyírást leszámítva a Szent Márton temető iszonyatosan el van hanyagolva. A cicák és a borostyán megmaradt, de maga a temető egy-két viharosabb időszakát leszámítva talán még sosem nézett ki ennyire elhanyagoltan. A sírok darabokra törve, a fejfák összevissza dobálva, belepi őket a gaz, a kriptákat macskaeledeles edényekkel tették tele és sorolhatnám még napestig. A környezet ettől függetlenül igazán festői, hisz a növényzet elburjánzása mélyzölddé varázsolta a helyet, nagy kár, hogy a síremlékek magukra maradtak. És az is nagy kár, hogy a Szombathelyi Szépítő Egyesület kivételével szinte senki nem vigyázott rájuk, foglalkozott velük, holott feladatunk lenne megőrizni és ápolni a Szombathely történelmét őrző helyszíneket. Szerencsére azért - hogy ne csak a rosszat lássuk - így is akadt néhány a mai napig takarosan gondozott sírkő mécsessel, virággal.


 

Rövid történet:


Szombathelyen a Szent Márton úti temetőnek már kétezer éves múltja van, bár, ha végig sétálunk az ódon hangulatú temetőben a síremlékek között, kétszáz évesnél régebbit napjainkban már nem találhatunk. A szentmártoni temető egyike hazánk és Európa legrégebbi és egyben legtovább is használt sírkertjének. A történészek szerint már a Kr. sz. 2. században temetkeztek ide, azonban 1962-től ilyen formában már nem használják. A temetőben híres szombathelyi családok sírköveit lehet fellelni, olyan neves emberek nyugszanak itt, akiknek emlékét utcatáblák is őrzik. 


Szombathelynek egy kiemelt jelentőségű területe ez a temető, hiszen a feltételezések szerint itt született a város híres védőszentje, Szent Márton. Külön érdekesség, hogy nem a földön lévő sírok a legrégebbiek, a föld alsóbb rétegei is tele vannak jóval korábban eltemetett csontokkal. A Szent Márton temetőt bombatámadás érte még a II. világháború során, amely hatalmas károkat okozott. A fosztogatás és a vandalizmus sem kerülte el a temetőt, akárcsak a sok exhumálás, amit az a hír váltott ki, hogy kegyeleti parkot kívántak létesíteni a temető helyén. A szombathelyi Szent Márton temető megóvásáért A Szombathelyi Szépítő Egyesület küzd. Mivel a temető a helyi történelem nagy őrzője, ezért szeretnék megőrizni az utókornak. Bodányi Ödön, Balogh Gyula, Kisfaludy Sándor, Dr. Dunst János, Hidassy Krisztina és Knebel Jenő - felújítását és beültetését végezte el. A Szombathelyi Temetkezési Kft-vel együttműködve Balogh Gyula (sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította) sírja teljes felújításon esett át, míg Kisfaludy Sándor síremléke részben került felújításra. (Forrás: szombathelyiertektar.hu)





 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.