Hátrányba kerültek a Haladás futsalosai a bajnoki döntőben

Vágvölgyi Bálint 2019-05-31 09:42:00
Egy góllal nyert a Berettyóújfalu.

Olyan párosítás az idei futsalbajnokság döntőjében, amilyen még nem volt korábban. A Haladás első fináléjára készült, a Berettyóújfalu a nyolcadikra, amiből hármat meg is nyertek. Telt ház fogadta a csapatokat a Pálfi István Rendezvénycsarnokban - olvasható a meccs tudósítása a hazaiak Facebook-oldalán.

Az MVFC volt kezdeményezőbb az első percekben, a Haladás nem ment minden áron előre. A félidő közepén a hazaiak játékosa, Javi Sanchez csapott le egy kapusról kipattanó labdára és közelről helyezte a labdát a kapuba - ezzel megszerezve előnyt az MVFC-nek.

Még 20 másodperc sem telt el második félidőből, amikor a hazaiak játékosa Serginho átlövéssel próbálkozott, lövését védte még Sásdi, ám a kipattanóra Rafinha érkezett és hasonlóan az első félidőben szerzett hazai találathoz, ő is közelről vette be a vasi kaput. Ezután a Haladás is pontosabb és magabiztosabb játékot mutatott be, saját térfelén is letámadták a Mezei-Villt többször is. Az utolsó tíz percben már inkább a vendégek domináltak, a félidő derekán egy szépen kijátszott támadás után után Sanchez Samuel passzolt a kapuba. A Haladás a végén vészkapussal játszott, egy kapufát is lőttek, de bírta a nyomást az MVFC. A Berettyóújfalu megtartotta vezetését és ezzel előnyt szerzett a három győztes mérkőzésig tartó párharcban.

A Haladásban Michel Melo megkapta ötödik sárga lapját, így Szombathelyen nem léphet pályára hétfőn a brazil játékos.

MVFC Berettyóújfalu-Kútház Haladás VSE 2-1 (1-0)

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.