Három hónappal meghosszabbították Haszan F. letartóztatását

Vágvölgyi Bálint 2019-04-24 17:00:00
A terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfit március végén fogták el.

Három hónappal meghosszabbították a Magyarországon elfogott, terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi, Haszan F. letartóztatását - tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-t.

Az Iszlám Állam egyik tagját fogták el Ferihegyen

Vágvölgyi Bálint A férfi három éve az ISIS tagja, lefejezésekben vett részt. Egy szír állampolgár férfit 2018. december 30-án ellenőriztek a Liszt Ferenc repülőtéren. A 27 éves férfi hamis okirattal igazolta a saját, és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre kiutasította Magyarországról.


Közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a letartóztatást az ügyészség indítványa alapján, azzal egyezően július 24-ig hosszabbította meg, a gyanúsított szökése, elrejtőzése, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során, március 24-én vette őrizetbe Magyarországon a szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt.

Tagadta bűnösségét a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

Vágvölgyi Bálint A férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője. Végig tagadta bűnösségét a pénteken terrorizmus gyanúja miatt elfogott szír férfi - mondta az M1 aktuális csatornának a gyanúsított ügyvédje a kihallgatás után. Vágvölgyi Bálint A férfi három éve az ISIS tagja, lefejezésekben vett részt. Egy szír állampolgár férfit 2018.


A Fővárosi Főügyészség múlt csütörtökön azt közölte: a kényszerintézkedés elrendelését követően végrehajtott nyomozási cselekmények alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, ezért az ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítására.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.