Halmosi Pétert kitették a Szombathelyi Haladás első keretéből

Vágvölgyi Bálint 2019-02-13 16:02:00
A mai edzés után.

Frissítés:

Időközben a Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján is megerősítették, Halmosi Pétert tényleg kitették az első csapat keretéből.

- Klubunk – Horváth Ferenc vezetőedzővel egyetértésben – úgy döntött, hogy Halmosi Péter a szerda délelőtti edzést követően fegyelmi okok miatt kikerült az első csapat keretéből – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a klubhonlapnak. – Az okokról nem szeretnék nyilatkozni, mindenesetre Halmosi határozatlan ideig nem látogathatja az első csapat tréningjeit.

Korábban írtuk:

Az nb1.hu értesülései szerint a Szombathelyi Haladás mai edzése után Halmosi Péter kikerült az első keretből. A 35-szörös válogatott Halmosinak 401 NB I-es mérkőzése van, ezeken 57-szer volt eredményes.

A szombathelyiek az utolsó helyen állnak az NB I-ben, 12 pontra vannak bentmaradást jelentő 10. helytől. Szombaton a Mezőkövesd látogat a Rohonci útra.

Az esettel kapcsolatban kerestük Halmosi Pétert, ő azonban nem kívánta kommentálni.

A Rangadó.hu-nak több forrás is megerősítette az nb1.hu hírét. A lap úgy tudja, a délelőtti edzésen tört ki a balhé. Halmosit az öltözőbe zavarta Horváth Ferenc vezetőedző, majd tréning végén közölte vele, hogy a határozatlan ideig nem kell az edzéseket látogatnia.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.