Haját tépte, megpofozta, rugdalta, a fejét pedig a konyhapultba verte társának egy lány egy zalai gyermekotthonban

Vágvölgyi Bálint 2019-12-16 16:38:00
Most vádat emeltek ellene.

Testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy 18 éves lány ellen, aki tavaly a zalaegerszegi gyermekotthonban brutálisan bántalmazta kiskorú társát - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint az akkor még 17 éves - egy korábbi bűncselekmény miatt próbára bocsátás hatálya alatt álló - lány tavaly egy zalaegerszegi gyermekotthonban kérdőre vonta kiskorú szobatársát, hogy hová tűnt a rábízott piperetáskája. A táska eltűnése miatt a kislányt először a szobájukban lökdöste, ütlegelte, azután a konyhába is követte, ahol a haját tépte, megpofozta, rugdalta, a fejét pedig a konyhapultba verte. Az előle menekülni próbáló gyereket egy szekrénynek is nekilökte, majd a földre került lányra rátérdelt, úgy ütötte tovább.

A bántalmazásnak a nevelő és a növendékek beavatkozása vetett véget. A kiskorú lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség testi sértés vétsége miatt emelt vádat a bántalmazó lány ellen.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.