Győzelemmel kezdett Supka Attila a Haladás kispadján

Vágvölgyi Bálint 2019-07-19 18:54:00
A Kaposvárt verték a szombathelyiek.

A Szombathelyi Haladás felkészülési meccse játszott az NB I-be frissen feljutó Kaposvár ellen pénteken délután a Haladás Sportkomplexumban. A Haliban nem játszott sérülés miatt Yuriy Habovda és Tóth-Gábor Kristóf. Csereként pályára lépett viszont a próbajátékon szereplő támadó, Eszlátyi István. Németh Erik, a korábban az Illés Akadémián nevelkedő, később Sárváron is futballozó csatár szintén próbajátékon szerepel a Haladásban - kezdi tudósítását a haladas.hu.

A kapusoknak nem volt komoly dolguk az első félidőben, csak kisebb helyzetek adódtak a csapatok előtt. Egy bal oldali beadást követően Németh Márió hét méterről a jobb felső sarok fölé fejelt. A 32. percben egy bal oldali szögletet a volt szombathelyi Szakály Attila hét méterről a bal sarokba fejelt, ezzel megszerezte a Kaposvár a vezetést. A szünetig nem is változott már az eredmény.

A második félidőre sort cserélt Supka Attila, főleg a fiatalok léptek pályára. Két perc alatt három gólt is szerezhettek volna a Haladás. A 84. percben egyenlített a Haladás: Kiss Bence 24 méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba. Nem sokkal később, a 87. percben Petró jobb oldali beadását Tamás nyolc méterről a jobb sarokba helyezte, ezzel kialakítva a 2-1-es végeredményt.

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (0-1)
Szombathelyi Haladás: Gyurján – Tóth D., Jancsó, Németh Milán, Bosnjak – Holdampf, Nyári, Illés, Németh Márió – Medgyes, Gaál.  II. félidő: Rózsa – Kiss Balázs, Jagodics, Tamás, Füleki – Doktorics, Kovalovszki, Kiss Bence, Petró – Németh E., Eszlátyi. Edző: Supka Attila.

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.