Guzmics Richárd januártól Mezőkövesden futballozik

Farkas Bazsi 2019-10-15 14:15:00
Az újév első napjától Guzmics Richárd a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC-nél folytatja pályafutását.

A klub hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy két és fél éves szerződést kötött a 28-szoros válogatott védővel, akinek szerződése december 31-én jár le a Slovan Bratislavánál, így szabadon igazolható játékosként érkezik.

A 32 éves futballista elmondta, öt év légióskodás után szeretett volna visszatérni Magyarországra, a Mezőkövesdnél érezte, hogy számítanak rá és akarják, a csapat pedig hétről hétre jól teljesít az élvonalban, ahol nyolc fordulót követően a második helyen áll.    

Guzmics - aki a 2016-os Európa-bajnokságon a magyar válogatott mind a négy mérkőzését végigjátszotta - a Szombathelyi Haladásban kezdte pályafutását, 2014-ben szerződött a lengyel Wisla Kraków-hoz, majd a kínai Jenpien Funde játékosa volt. Innen igazolt tavaly januárban a pozsonyi együtteshez, ahol a mostani szezonban mindössze három bajnokin kapott lehetőséget - írja az MTI.

Szólj hozzá!

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.