Galambokkal kémkedtek az amerikaiak a hidegháború alatt

Fehér Buda 2019-09-16 11:19:00
A CIA nyilvánosságra hozott néhány eddig titkosított dokumentumot, ebből derült ki, hogy állatokat is bevetettek a hidegháború alatt.

A CIA nemrég nyilvánosságra hozott egy rakás dokumentumot, amelyekből kiderült, hogy az USA a hidegháború alatt előszeretettel vetett be állatokat, hogy felfedje a Szovjetunió titkait. Az 1960-as és ‘70-es évekből származó dokumentumokból kiderült, hogy az amerikaiak

kamerákat szereltek néhány galamb hasára,

amiket aztán az ellenséges területek fölött röptettek, így kényes titkokat fedtek fel a szárnyasok.

De nem ők voltak az egyetlen állatok, amelyek kivették a részüket a háborúból. Az amerikaiak ugyanis hollókat is betanítottak, hogy lehallgató készülékeket pottyantsanak a vasfüggönyön túlra, és még delfineket is bevetettek néhány vízalatti akcióra.  A CIA persze az állatok erősségeire épített a bevetések közben, például arra, hogy a galambok ismeretlen helyekről is könnyen hazatalálnak.

De nem az amerikaiak voltak az elsők, akik a galambokat is besorozták, az Egyesült Királyság már az első világháború idején felderítésre használat őket. Igaz, a madarak akkor még csak kérdőíveket hordoztak, ezek segítségével tudtak felfedezni német radar központokat és rakétakilövő-állomásokat a szigetországban.

(Mirror)
 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.