Futópályát alakíthatnak ki a sárvári Csónakázó-tó körül

ugytudjuk.hu 2020-04-01 19:15:00
Az állammal karöltve, 90 millióból valósulhat meg a projekt.

Közel 45 millió forintot különített el a sárvári önkormányzat a márciusi képviselő-testületi ülésen futópályák kialakítására a Csónakázó-tó körül. A teljes projekt ennek azonban a duplájába, közel 90 millióba fog kerülni, amihez, sikeres pályázat esetén, az állam is hozzá fog járulni az Országos Futópálya-építési Program keretében.

A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy előkészítse a támogatási igénylést, valamint eldöntötték, hogy ha összejön a futópálya, akkor az átadástól számított 5 éven keresztül az önkormányzat fogja elvállalni a pálya üzemeltetését, karbantartását és fenntartását.

A futópálya tervei közben már elkészültek, a határozathoz csatolt térképen jól látszik, hogy az egész tavat körbefogná az új pálya.

Tehát, ha sikerül megvalósítani a projektet, egészen idilli körülmények között edzhetnek majd a sárvári futók.

A futópálya egyébként nem az első, a Csónakázó-tó környékét célzó fejlesztés, nemrég arról írtunk, hogy a parttól pár méterre nyílik majd büfé a közeljövőben:

Nemsokára büfé épül a sárvári Csónakázó-tó mellett

ugytudjuk.hu Már azt is tudni, pontosan hol. 150 négyzetméternyi területet ad bérbe Sárvár városa egy vállalkozónak, aki egy vendéglátót hoz majd létre a Csónakázó-tó mellett - döntött a város képviselő-testülete a februári ülésén. A területen nagyjából egy 72 négyzetméteres pavilon felépítésére adtak engedélyt, amihez így egy 78 négyzetméteres előkert is kapcsolódik.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.