Felsőcsatár az összefogás új jelképe: megmenekülhet Roli kocsmája

BZ 2019-01-08 16:38:00
Meghökkentette a bérbeadó bolthálózatot is a helyiek összefogása.

Néhány hete elsőként írtuk meg, hogy szomorú hír kezdett terjedni a felsőcsatáriak körében: a kocsmának is helyet adó épület tulajdonosa, a Coop bolthálózat ugyanis bővítené az egységet, ami miatt úgy tűnt, hogy a kocsmának év végén mennie kell.

Felsőcsatár Facebook-oldalán még kampányt is indítottak, "100.000-en a felsőcsatári Kocsmáért" címmel.

Az egyértelmű volt, nem a bolt ellen vannak a falubeliek, csak nem szeretnék elveszíteni azt a helyet, ami generációkon keresztül a helyiek közösségi tere volt.

A kampányt nem Roli, az italbolt vezetője indította, és Kratochvill Attila polgármester is időt kért, amíg tájékozódik az ügyben. Azóta telt, múlt az idő, úgy tűnik, fejlemény van kocsmaügyben.

A Blikk írta meg, hogy a kocsma mégsem zárt be január 1-jén.

Az üzetlánc szombathelyi vezetője nyilatkozott, méghozzá kocsmaügyben nagyon megnyugtatóan:

"Meghökkentett bennünket, hogy ennyire ragaszkodnak a kocsmához. Semmi olyat nem szeretnénk, amit a lakosság ellenez. A napokban terepszemlét tartunk, és megnézzük, mit tehetünk. Végső esetben akár megvizsgáljuk, hogy az üzlet máshova költözzön a faluban"

- mondta a Blikknek Kiss Zoltán, a "jó szomszéd".

Mi ez, ha nem a nagybetűs Összefogás?

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.