Felkészülési meccsen játszott döntetlen Ausztriában a Szombathelyi Haladás

Vágvölgyi Bálint 2019-10-11 18:57:00
Egy próbajátékos is feltűnt a zöld-fehéreknél.

Edzőmeccset játszott péntek délután a Szombathelyi Haladás Ausztriában, a másodosztályú Vorwarts Steyr csapatával. A szombathelyieknél próbázik a korábban a Puskás Akadémiában, legutóbb Győrött játszó, jelenleg csapat nélküli belső védő, Tar Zsolt. Sérülés miatt Bosnjak Predrag nem lépet pályára, Nyári Patrik, Kiss Bence és Tóth-Gábor Kristóf pedig korosztályos válogatottaknál szerepelnek - írja a haladas.hu.

A nyolcadik percben megszerezték a vezetést az osztrákok. Nem kellett sokat várni, a 21. percben egyenlített a Haladás: Németh Márió indította a jobb oldalon Novákot, aki betört a tizenhatoson belülre, középre adott labdáját Gaál az üres kapuba helyezte (1-1). Tíz perccel a szünet előtt Novák egyedül törhetett a kapura, de a bal sarok mellé lőtt.

A második félidőben az osztrákok átlövésekkel veszélyeztettek, a Hali előtt is adódott néhány lehetőség. A végére már csak mezőnyben küzdöttek egymással a csapatok, az eredmény nem változott.

Vorwarts Steyr–Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)
Haladás: Rózsa (Gyurján, 46.) – Habovda, Jagodics (Jancsó, 46.), Tar, Németh Milán – Eszlátyi (Szalay, 46.), Holdampf, Németh Márió, Tóth M. – Novák, Gaál (Füleki, 75.). Edző: Supka Attila

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.