Fél óra parkolásért egy órát adna a Pro Savaria

Farkas Bazsi 2019-10-08 16:33:00
Nem túlzott ígéret és könnyen végrehajtható - mondták ma a párt képviselőjelöltjei.

Több olyan elem is van a Pro Savaria és az általuk támogatott Koczka Tibor programjában, ami fedi egymást, az egyik a parkolás emberibbé tétele - kezdte mai sajtótájékoztatóját Molnár Miklós a párt listavezetője.


A szintén jelen lévő Balassa Péter dolgozta annak a rendszernek az alapötletét, amit ma ismertetett a két képviselőjelölt.

Fél óra parkolásért egy óra járna a fizető parkolókban.

Balassa Péter azzal folytatta, hogy a mostani fideszes városvezetés 2010 óta ígért a közlekedési és parkolási koncepcióval kapcsolatban fűt, fát, de a lakosságot csak bokornak nézte. Ez egy nagyon elhanyagolt területe a városnak, sokat kell majd vele foglalkozni, de első körben egy könnyen kivitelezhető és észszerű váltásról kell gondoskodni, ez pedig a fél óráért egy órás parkolás - mondta a képviselőjelölt.

Aki azt is mondta, hogy ez egy azonnal bevezethető rendszer, hiszen a központi rendszerben kell megváltoztatni a gépek paraméterét. A költségvetés pedig lazán elbír ennyi kiesést. 

Molnár Miklós elmondta, hogy a rendszámos parkolójegy-kiadó automaták biztosítanák, hogy egy autós naponta csak egyszer veszi igénybe ezt a kedvezményt. Ez lenne ugyanis a rendszer egyik alapfeltétele. 

Az Éljen Szombathely! Egyesület programja is tartalmaz hasonló elemet. Ők abban gondolkodnak, hogy az első két órát tennék ingyenessé a fizetőparkolókban.

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.

56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból most Szombathelyen

A vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 103 négyzetméteres használt lakás.