Fegyházbüntetésre ítéltek két taxisra támadó férfit

ugytudjuk.hu 2019-05-09 16:50:00
Emberölés kísérlete miatt 9 év és 6 év fegyházra ítélt a bíróság két férfit, akik Csehországban taxisra támadtak - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A vádirat szerint a 20 és a 24 éves férfi 2017. augusztus 23-án Csehországba utaztak munkavállalás céljából, azonban pár nap múlva úgy döntöttek, hogy hazatérnek. A két férfi - miután a pénzük elfogyott - vonattal, jegy nélkül Magyarország felé tartott, amikor Pardrubice állomáson a kalauz leszállította őket.

A két férfi elhatározta, hogy a közelben várakozó taxisofőrök egyikével egy elhagyatott helyre vitetik magukat, és kirabolják.

A két férfi egy, a pályaudvar közelében található kerékpárról eltávolította az acél fékhuzalt, hogy majd azzal fojtsák meg kiszemelt áldozatukat.

A taxissofőrrel az éjszakai órákban egy elhagyatott ipartelep közelébe vitették magukat, majd a hátsó ülésen tartózkodó fiatalabb férfi a huzallal fojtogatni kezdte a sértettet, aki még éppen a huzal alá tudott nyúlni az ujjaival. Közben a jobb első ülésen ülő társa a védekező sofőrt megütötte. A vezető végül ki tudta magát szabadítani, azonban a támadók kirángatták a kocsiból és tovább bántalmazták. A két vádlott kitépte a taxi navigációs készülékét, azonban a kocsiból végül csak három doboz cigarettát tulajdonítottak el, majd Magyarországra utaztak.

A cseh hatóságok büntetőeljárást indítottak, amelyet a magyar hatóságok átvettek. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban - a bíróság szerint -, ha nem teszi ujjait a huzal és a nyaka közé, meghalhatott volna.

A Fővárosi Főügyészség a terheltek ellen társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság csütörtöki ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottakat. Ezért a bíróság a fiatalabb férfit 9 év, társát 6 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint őket 9, illetve 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három munkanapon belül dönt a fellebbezés kérdésében.

A vádlottak jelenleg letartóztatásban vannak - olvasható az ügyészségi közleményben.

Szólj hozzá!

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.