Federer lesz Fucsovics ellenfele a dubaji tenisztornán

Vágvölgyi Bálint 2019-02-27 19:23:00
Kemény ellenfél vár a magyar teniszezőre.

Roger Federer lesz Fucsovics Márton ellenfele a dubaji 2,9 millió dollár (812 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében, miután a második helyen kiemelt svájci szerdán három szettben jobbnak bizonyult a spanyol Fernando Verdascónál.

A nyolcaddöntőben Federer 28 perc alatt nagyon könnyed játékkal hozta az első szettet. A folytatásban azonban játéka szétesett, sok hibát vétett, így Verdasco 3-0-s előnyről különösebb erőlködés nélkül egyenlítette ki játszmahátrányát. A döntő szettben kiegyenlítődött a küzdelem, a svájci azonban 4:3-as előnyét követően brékelt, majd a nullára megnyert szervagémjével lezárta az 1 óra 34 percig tartó összecsapást.

Fucsovics (a világranglista 35. helyezettje) eddig egyszer találkozott a korábbi világelsővel, Federer (7.) 2018-ban Australian Open későbbi győzteseként a nyolcaddöntőben három szettben (6:4, 7:6 (7-3), 6:2) nyert. A svájci klasszis a nyolcadik trófeájáért küzd Dubajban, míg karrierjének ez lenne a 100. ATP-tornagyőzelme.

Eredmények, nyolcaddöntő:

  • Federer (svájci, 2.)-Verdasco (spanyol) 6:3, 3:6, 6:3
  • Cicipasz (görög, 5.)-Geraszimov (fehérorosz) 6:3, 6:1
  • Monfils (francia)-Bagdatisz (ciprusi) 6:3, 6:2
  • Baszilasvili (georgiai)-Bautista (spanyol) 6:7 (2-7), 6:4, 6:3

   

Korábban:

  • Fucsovics Márton - Jan-Lennard Struff (német) 6:4, 6:2
  • Hurkacz (lengyel)-Nisikori (japán, 1.) 7:5, 5:7, 6:2
  • Berankis (litván)-Kudla (amerikai) 6:4, 6:1

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.