A szombathelyi Mick Jagger

VPP 2019-05-17 15:52:00
Farkas Gáborral, a város könnyűzenei életének egyik meghatározó alakjával beszélgettünk.

Farkas Gábor (Fari) neve ismerősen csenghet a legtöbb szombathelyi számára, hisz az elmúlt 15 évben több közkedvelt, helyi zenekar frontembere volt, ezzel megörvendeztetve a zene és koncertszerető Vas megyei közönséget. A Gargantua énekese már gyermekkorában tudta, hogy a zene fogja meghatározni az életét.

Régóta ismerjük egymást és ha jól emlékszem, a zenei pályafutásod már középiskolás korodban elkezdődött, amikor bátyáddal, Farkas Árpival és jó barátoddal, György Ákossal hárman kezdtetek el a zenéléssel kísérletezni. Ebből lett aztán a Jah’s Warriors, mely a későbbiekben egy vérbeli reagge-ska zenekarrá nőtte ki magát és a végén már heten nyomtátok többek közt a Ladánybene előzenekaraként. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

A Jah’s Warriors megalakulása olyan volt számomra, mint egy második bölcső, amelyben egy egész család ringatózott. Ez volt a második családom, ahol együtt tanultunk meg közösen felsírni, önfeledten nevetni és megtenni az első lépéseket a zenei pályán. Korántsem volt sikerek iránt eltökélt, sokkal inkább volt bohém, szórakozott az egész és ez bearanyozta a fiatalságunk ezen éveit. Bár csak néhányan ismertek meg minket akkoriban, nekünk lélekben mégis a világ kitárulkozását jelentette.

Számomra a legnagyobb élmény az volt, amikor “véletlenül”, életünkben először a Ladánybene 27 előtt léphettünk fel és a hozzánk képest dimenziókkal feljebb lüktető zenei profizmussal és tapasztalattal rendelkező zenekar felfigyelt ránk. Ezután fel is vették velünk a kapcsolatot, amelyből végül nem csak egy néhány közöskoncertes élmény alakult ki, hanem igazi barátság született a két zenekar között, ami a mai napig tart. Ezúton is szeretném kifejezni mélységes tiszteletemet a Ladánybene27 zenekar iránt, valamint azon zenésztársaim iránt, akikkel akkoriban együtt zenélhettem.

Szép idők voltak, Dokival - György Ákos, aki az egyik legjobb barátom is egyben - együtt “bohóckodhattunk” a színpadon. Fiatalságom koronája volt ez az időszak.

A legtöbben azután ismerték meg a neved, miután 2012-ben feloszlott a Jah’s Warriors, és néhány tagjából megalakult a Soulution nevű banda. A zenekar stílusát ti magatok neveztétek el majestyle-nak, amely ötvözte a reggae-t, a ska-t, a funkot valamint a soult. Bár a fő irányvonal itt is a különböző jamaicai zenei irányzatokból eredt, ám a zenekar létrejöttének fő mozgatórugója az volt, hogy többirányú zenei érdeklődéseteknek teret tudjatok adni és azt játszani, ami belőletek jön, hisz szinte minden tagnak más volt a “kedvence”. Így lett hát a banda stílusa a majestyle, ami lássuk be, éppen azért működött kiválóan, mert nem lehetett titeket beskatulyázni. Tisztán emlékszem, hogy egy kis idő után szinte mindig teltházas koncerteket adtatok. Mennyire vettétek komolyan a dolgot? Konkrét célja is volt a zenekarnak vagy csak a zene öröméért jöttetek össze? Mikor jött el az a pillanat, amikor igazán berobbantatok a köztudatba?

No igen. Talán azt lehet mondani, hogy számomra a Soulution volt a Jah’s warriors 2.0. Picit átformálódva, más ízekkel, de hasonló érzettel és hozzáállással működött, mégis talán picit több precizitással, illetve ahogy említetted, stílusban is tágabb teret adott a kiteljesülésre. Imádtam, mikor zenésztársaimmal és barátaimmal, Tillával és Szalával a zenekari próbákon kívül is eljártunk találkozni, zenélgetni. Ilyenkor teljesen szabadon ötleteltünk és kísérletezgettünk a dalokkal, mellette pedig “jogosan” fogyasztottunk el közösen pár jóízű sört még jobb ízű cigarettákkal. Igen. Ez az a korszak, amikor azt hiszed, te vagy Mick Jagger és bandája, pedig nem, de mégis úgy éled meg!

Így utólag megmosolyogtatóak ezek a fiatalkorból fakadó érzések, mégis azt gondolom, egyben a leggyönyörűbbek is. A sors játéka talán, hogy pont veled beszélgetünk erről, hiszen az általad akkoriban működtetett szuper szórakozóhely, a Magház adta az első koncertünk színhelyét, ahol egyből teltház és isteni hangulat uralkodott el azon az estén. Azt sem felejtem el, hogy úgy indult a koncertbeállás, hogy Szala telefonon hívott fel minket: nem tud kijönni a Magház WC-jéből, míg mi az udvaron söröztünk a napsütésben.

Nevezhetjük abSOULút réteg zenének a Soulution-t és hálás vagyok, hogy ennek ellenére mégis egészen tág körökben kezdett el terjedni és szerethetővé válni a zenénk. Természetesen lehetetlen lenne egy beszélgetésbe belefoglalni, mennyi mindent adott ez a zenekar, talán idősebb koromban majd írok erről egy könyvet, mert szerintem megérné. A Soulution egy hosszan tartó, bódult nyaralás volt, melyet egyszerűen lehetetlen elfelejteni!

2016-ban mindenkit megdöbbenéssel fogadta a bejelentéseteket, miszerint a zenekart feloszlatjátok, hisz nem igazán volt előtte erre utaló jel. Mondhatni, a végére állt össze az a “szerkezet”, ami igazán ütőssé tette a hangzást. Gondolok itt a fúvósokra és a vokálosokra, ráadásul olyan helyekre mehetettek fellépni, mint pl. az A38 hajó. Miért döntöttetek mégis úgy, hogy feloszlatjátok a zenekart? Belső konfliktusok miatt vagy esetleg nem volt mindenki számára összeegyeztethető a zenész életet a magánélettel?

Igen, itt évekről van szó. Ugyanúgy, ahogy egy hosszútávú kapcsolatban, könnyen megmérgeződhetnek a dolgok, de ez ”természetes módon” történik, hisz ilyenek vagyunk mi, emberek. Emberek, akik legbelül szeretik egymást, de egy idő után elkezdik kivesézni egymás hibáit, majd keresztbe-kasul felhándigálni egymásnak.

Voltak belső feszültségek. A munkából és magánéletből eredő problémák, megoldandó személyes dolgaink súlya sok feszültséget szült és ez a mélybe rántotta a korábban oly erős kohéziót. Ennek ellenére egyáltalán nem emlékszem sötéten erre az időszakra. Hálát érzek minden akkori tag iránt, hogy megélhettem velük mindezt. A legviccesebb, hogy az általad feltett kérdésekre azt a választ tudom adni, hogy valóban akkor értük el a legnagyobb sikert, amikor a zenekar már lelkületében a Titanic hajóval holtversenyben borult a víz alá. Mikor már tiszta volt számunkra, hogy “this is the end” és véget ér a buli, pont akkor kaptuk a lehetőséget, hogy felléphetünk az A38 hajón, amit nem sok amatőr zenekar “zsebelhet be” a tarsolyába. Bob Marley csodálatos dalaiból alkottunk egy projektet, amellyel tiszteleghettünk az “öregnek” az ország egyik legjobb koncert-helyszínén, közel ezer fős közönséggel magunk előtt. Csodálatos volt, sosem felejtem el!

Soulution - New feelings

Uploaded by soulutiontunes on 2015-01-06.

A Soulution feloszlása után közel fél éves csend következett, de csak zenekar-ügyileg. Te magad ezalatt a pár hónap alatt sem tétlenkedtél, ami a zenélést illeti. Még a Quimbyvel is sikerült közös színpadra “keveredni”, ami biztosan fantasztikus élmény lehetett a számodra, de ha jól tudom, ezen kívül is végig vittél több projektet. Miket sikerült összehozni ebben az aránylag rövidke időszakban?

Nem tudtam tétlenkedni, képtelen lettem volna zene nélkül feldolgozni azt, aminek vége szakadt, így muszáj volt belekezdenem valami újba. Kiválasztottam nagyjából 10-12 dalt a kedvenceim közül, majd hatalmas szerencsémre sikerült olyan, a projekt stílusával azonosulni tudó, profi zenészeket magam köré gyűjteni, akikkel végül megalkottuk a “Moonlight drive” című projektet, melyet - a sokak számára ugyancsak emlékezetes klubban - a Pistonsban sikerült a közönség elé tárni, méghozzá nem kis sikerrel. Szólt Doors, Nick Cave, Quimby, Rolling Stones, Elton John és még sokan mások.

Külön szeretném kiemelni, hogy az egyik Nick Cave/P.J.Harvey dalt Korponay Zsófival énekelhettem és ezt, ebben a válságos időszakban hatalmas kiváltságnak érezem. Ez örök emlék marad.

A Quimby... egy Budapesten tartott esküvőn vettem részt előtte nap. Azon a bizonyos “másnapon” hazafelé a kocsi hátsó üléséről szemléltem a suhanó tájat, tudván, hogy otthon egyből magába szippant a Savaria Karnevál. Ekkor jött az ötlet, hogy random felhívom Prieger Szabit, hátha van esély megvalósítani ezt az elképzelhetetlen álmot. “Szabi, szerinted megoldható, hogy ma este egy dalt a Quimbyvel énekeljek a Főtéren?” - ezt kérdeztem egy számomra is “szánalmas”, mosolygó hangon. Szegény Szabi nyilván szabadkozott, hisz mi mást tehetett volna, több ezer emberről meg a Quimby-ről van szó.

Ki is nevettem magam, hogy is gondolhattam egyáltalán ilyenre. Ebben a tudatban szálltam ki a szombathelyi Főtéren. Kicsit később rátaláltam a forgatagban egy remek utcazenész srácra, akihez betársultam pár dal erejéig. Egyszer csak csörgött a telefonom, hívott a Szabi:  ”Fari, lehet, hogy mégis van esély a Quimbyvel énekelni.”

Ezután Tibi személyesen hívott el a backstage-be és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már arról beszélünk, mi legyen a színpadon a pontos menetrend. Olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Ha akkor valaki lelőtt volna a Főtéren, azon kevés emberek közé tartoztam volna, akik boldogan haltak meg. Szerencsére nem így történt, úgyhogy végül elénekeltem velük a “Sehol se talállak” című számot, közel 8000 ember előtt. Inkább meg sem próbálom kibontani, milyen érzés volt, mert halovány lenne. Utána örömittasan “kóboroltam” a nyüzsgő városban, mire megállított egy srác, megbökött és megkérdezte: én voltam-e az, aki a Quimbyvel együtt énekelt? Én erre boldogan vágtam rá, hogy igen, mire a srác csak ennyit mondott:

”Hát...k*rva szar voltál!” 

What a wonderful world? Imádtam a gyereket. Imádtam, mert boldog voltam.

ugytudjuk.hu

A Gargantua szombathelyi próbatermében zenélünk

2017 januárjában jött az újabb fordulópont az életedben. Ekkor alakult meg új zenekarotok, a Gargantua, mely stílusában a pop és a rock egyvelege és kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményeket énekeltek. Megalakulásotok után olyan intenzív munkába kezdtetek, hogy már ugyanebben az évben meg is jelent egy bemutatkozó EP-tek és az első videoklipetek is, majd innentől nem volt megállás. Koncertek, új számok, siker és habzsidőzsi következett, bekerültetek az ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató és a Gondozó sorozat 2018. évi döntőjébe is.

A Gargantua megalapításakor már jóval céltudatosabbak voltunk és valóban teljesen új távlatok nyíltak meg előttünk. Bár a korábbiakhoz képest valóban feszesebbnek tűnhet a hangzás, de számunkra eddig ismeretlen, új és pozitív élményt nyújtott. Új kihívások elé állította a zenekar tagjait, ami kirobbantotta belőlünk a kellő lelkesedést. Ekkor jött el az ideje annak, hogy végre magyar nyelven írjak dalszövegeket, de a Gargantuáig nem voltam benne biztos, hogy képes vagyok-e rá, hogy”működik-e”. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva viszont úgy érzem, hogy működik és élvezem is. Nem telt el fél év a megalakulásunk után, már volt 2 dalunk és különdíjat nyertünk az Öröm a zene tehetségkutatón 2017-ben. Ezután még keményebb munka követezett, tudatos építkezés, mélységes saját zsebbe nyúlások, hogy igényes studiófelvételeket, illetve klipeket készíthessünk.

Büszke vagyok a csapatra, hisz egy évre rá sikerült bekerülnünk a budapesti döntőbe, illetve interjút adtunk a Petőfi Rádiónak, ahol a Régi Álmok, és az Idei nyár című dalunk is lejátszásra került.

Szerintem kijelenthetjük, hogy a Gargantua éles váltás volt a korábbi zenekarok után, ami a stílust illeti. Hogy jutottál el idáig? Hogy jött az ötlet, hogy szakítasz az általad annyira szeretett, zenészi pályádat végig követő reagge műfajjal és átevezel populárisabb vizekre?

Ahogy az ember tapasztal és ahogy múlnak az évek, ráébred, hogy nem azonosíthatja magát egyvalamivel. Ezen felül mindig is sokrétű zenei ízlésem volt, így pl. a Bob Marley-időszakomban is ugyanúgy jól esett a füleimnek egy kis pop-, rockzene. Az igazi lendületet az adta meg, amikor eljutottam a Coldplay bécsi koncertjére. Úgy éreztem magam, mint egy gyermek, aki egy elvarázsolt világba cseppent. Ez adta a végső löketet, ahhoz, hogy egy teljesen új stílusú zenekarban próbáljam ki magam. Úgy érzem, hogy egyik volt és jelenlegi zenekarom sem tudná megadni azt, amit a másik adott, mindegyiket szerettem és szeretem a maga sajátosságaival.

Régebben többször is mondtad, mennyire szereted Szombathelyt, a szülővárosodat és nem igazán szeretnéd itt hagyni még a zenélés kedvéért sem. Azóta az életedben is történtek változások, a Gargantua is megalakult és hát lássuk be, egy kisváros nem épp a legjobb hely, ha valaki országosan is szeretne sikereket elérni és berobbanni a köztudatba. Most is ugyanúgy gondolkozol erről a kérdésről vagy kacsintgattok azért kifelé? Nem játszottatok el komolyabban a gondolattal, hogy milyen jó lenne turnézni vagy a fővárosban kipróbálni magatokat? Vagy ennyire azért nem komolyak a szándékaitok?

Folyamatosan játszunk a gondolattal, hogy milyen jó is lenne turnézni, minél több helyre eljutni. Részben már sikerült is, de ez csak a kezdet. Ha őszinte akarok lenni, mi közösen nem fogunk azért Budapestre költözni, hogy a "tűz közelébe" kerülhessünk. A vágy bennünk van, hogy minél több sikert/élményt gyűjtsünk be, de a banda működése elsősorban a zene iránt érzett szereteten és szabadságérzésen kell alapuljon, csak ebból lehet “valami”. Persze hozzá kell adni némi “trendi megfelelőséget” is és hát ami a zenekar jó ízlésének határain belül mozog, azt meg is tesszük.

Gargantua - Képzelet (Official Music Video)

Spotify: https://spoti.fi/2Sinhgq Apple Music: https://apple.co/2BB9rio Deezer: https: https://bit.ly/2EH96O3 Google Play: https://bit.ly/2EDJT7n Facebook: https://www.facebook.com/gargantuazenekar instagram: https://www.instagram.com/gargantuazenekar Zene: Gargantua Szöveg: Farkas Gábor Producer: Hidasi Barnabás, Vesztergom Laura Felvétel/Keverés/Mastering: Hidasi Barnabás, Vesztergom Laura (HLSTUDIO) http://hl-studio.com A filmet készítette: Pannonia Pictures Rendező: Farkas Árpád, Farkas Gábor, Tóth Gergely Operatőr: Tóth Gergely http://www.pannoniapictures.hu Smink: Gájer

Minden idődet a Gargantuának szenteled, vagy számíthatunk tőled egyéb, különálló projektekre is? Hogyan látod a jövőt?

A magánéletemen felül elsősorban a Gargantuára koncentrálok, vagy akár fordítva, ezt néha nehéz megítélnem, hogy valójában mi is történik körülöttem. Igazából, ha kicsit komolyabban veszi ezt valaki, akkor olyan, mintha lenne egy fizetés nélküli második főállása és mellette szinte semmi ideje nem marad pihenni, vagy érdemi időt tölteni a szeretteivel. Ez nem nyávogás, ez tény.

A kérdésedre válaszolva, igen, van egy mellékágon elindult közös projektünk Kendik Péter zongorista barátommal, akit már ugyancsak sokan ismerhetnek Szombathelyen. Petivel egy olyan duót próbálunk létrehozni, ahol híresebb dalokat próbálunk sajátos módon előadni. Az elsődleges cél az utcazenélés, majd igyekszünk felkeresni hoteleket akár itthon, akár külföldön. Esélyt akarunk adni magunknak, hogy "álommunkával” tudjuk végre biztosítani a megélhetést, hogy kiszakítsuk magunkat a szürke “multis” hétköznapokból, hogy egy önmagunk számára őszintébb életet élhessünk. Ez egyelőre elég meseszerűnek tűnik, de szeretek ilyeneken gondolkozni. Miért ne?


A legvidámabb akkor lennék, ha a projekt és a zenekar gördülékenyen működhetne egymás mellett úgy, hogy ”mindenki megkapja a magáét”, és mindkét vonal fokozatosan haladhatna előre.

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.