Elvette anyjuktól a gyámügy a MOM-Sportnál halálra égett kislány mindkét testvérét

ugytudjuk.hu 2019-06-28 20:41:00
Öt percet kaptak, hogy összepakoljanak.

Mi is beszámoltunk róla, hogy egy tűzeset következtében meghalt egy nyolcéves kislány a budapesti MOM Sportközpontnál. A kislány a bátyjával tartózkodott a helyszínen, az ő elmondása szerint testvére videóra akarta venni, ahogy ég a bódé. A fiú sikeresen ki tudott menekülni, de húga nem.

Most a Blikk tudomására jutott, hogy a gyámügy elvette az édesanyától a másik két gyermekét is. Az anya a lapnak zokogva mesélte el, hogy a kicsiknek összesen öt percet adtak, hogy összepakolják a cuccaikat, majd el is vitték őket. A nő az eset után a polgármesterhez fordult segítségért.

Nem ez volt az első eset, hogy tűzvészt kellett átélniük a gyerekeknek. Annak idején Budakeszin lévő házuk gyulladt ki. A házban a négy gyerek közül két fiú volt jelen a tűzvésznél. A rendőrség az eset után az ügyet azzal zárta, hogy vélhetőleg a kisfiúk okozhatták a tüzet, azóta a család a gyámügy védelme alatt állt, valószínűleg emiatt történt most az intézkedés.
 

A rendőrség a haláleset körülményeinek tisztázása érdekében gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.