Eltűnt a Perint-patak egy partfala

Ugytudjuk.hu

2019-04-11 06:59:00
Kérdés, hogy azok az állatok, amik a magas partfal oldalába fészkeltek, most hol találnak új menedéket.

Néhány héttel ezelőtt sétája során arra lett figyelmes a Premontrei gimnázium egyik biológiatanára, hogy Szombathely észkai részén a Perint mentén átalakították a patak magas, különböző védett és fokozottan védett állatok fészkéül szolgáló partfalat.

“Az új lakópark mellett volt egy szép magas partfal, ahol gyurgyalagok és jégmadarak fészkeltek. Nem mellesleg, nagyon hangulatos kiszélesedése volt a pataknak és minden évben szép domolykókat adott a horgászoknak” - írta Facebook-bejegyzésében, ahol fotókat is mellékelt, alátámasztva, hogy milyen madarak is fészkelnek ezen a környéken.

Péter Kéri

Tegnap sikerült szembetalálkoznunk a Perint parton egy újabb példájával az átgondolatlan természetátalakításnak és természetkárosításnak. A Parti Kertészet mögötti szakaszon, az új lakópark mellett...

Felkeltette érdeklődésünket, hát utánanéztünk, mi is történt a Perint érintett szakaszán.

A Sorok-Perint vízfolyás vagyonkezelője a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, így ők az illetékesek a partfal ügyében. Tájékoztatásuk szerint a Szombathelyi Szakaszmérnökség dolgozói tapasztalták, hogy a mederben található fák és egyéb növényzet, valamint a mögötte felgyülemlett torlaszok és a korábbi partszakadásból lecsúszott földanyag akadályozzák az érkező víz mederben történő lefolyását, szűkítették a kiépítési szelvény vízemésztő képességét.

Úgy ítélték meg, árvízvédelmi okokból haladéktalanul szükségessé vált beavatkozni ezen a 40 méteres szakaszon.

Tervek és engedélyek alapján III. fokú helyi vízkár-elhárítási készültség keretében alakították át a patakpartot.

A vízügyi igazgatóság szerint nem érintett természetvédelmi oltalom alatt álló területeket, illetve az átalakítás vegetációs időn kívül történt. Ezt egyébként a Vas Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztálya is megerősítette a vízügyi igazgatóságnak. A kormányhivatali tájékoztatás szerint védett természeti értékek veszélyeztetésére vagy károsítására utaló tények nem merültek fel.

A vízügy tapasztalatai szerint az ilyen mértékű beavatkozásokat a természet, az élővilág rövid időn belül újra birtokba veszi. Efelől nincsenek kétségeink,

kérdés, hogy azok az állatok, amik a magas partfal oldalába fészkeltek, most hol találnak új menedéket.

A Nyugat-Dunántúl dombvidéki jellege miatt időnként előfordulhatnak partszakadások a hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadékok hatására, ezt a vízügyi igazgatóság a szakaszmérnökségei felügyelik, de a lakossági bejelentéseket is kivizsgálják. Amennyiben a meder károsodása árvíz-, vagy helyi vízkárveszélyt jelent, az illetések hatóságok, illetve védett természeti értékek esetén a Nemzeti Park bevonásával végzik a beavatkozásokat.

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.