Elképesztő számok: 20 ezer millió forinttal növelik a közszolgálati propagandára költött pénzt

Nagy Donát 2020-06-25 16:11:00
Jövőre több, mint 100 ezer millió (!) forint közpénzből nyomatja a kormány a sorosozást.

Választási lesz a 2021-es büdzsé: soha ennyi pénzben nem úszott még az MTVA - írja a Népszava.

A lap azt írja, 20 milliárd forinttal megemelik a közmédia támogatását, de 11 milliárdot akar a kormány elkölteni jövőre nemzeti konzultációra is.

Mindez jelzi, hogy közelegnek a választások.

A Költségvetési Bizottság a csütörtöki ülésén dönt a 2021-es költségvetéshez benyújtott utolsó körös javaslatokról. A módosításokat formailag bizottság kormánypárti többsége terjesztette be, ám a több évtizedes gyakorlat szerint ezek valójában a kormány saját javaslatai.

Ezek közül kiemelhető, hogy az immár ellenzéki Budapesttől nagyon sok pénzt vonnak el.

A kormány azonban talált olyan sarkalatos pontokat, ahova több pénzt kell csoportosítani még az eredeti javaslatnál is. Bár retorikában a kabinet a gazdaságvédelem szükségességét hangoztatja, a csütörtökön szavazásra bocsájtandó javaslatok nem kifejezetten ezt a célt szolgálják, sokkal inkább a felkészülést a 2022-es országgyűlési választásokra – természetesen közpénzből.

Fotó: Pixabay

Ma a bizottság vélhetően megszavazza, hogy jelentősen, 20 milliárd forinttal megemeljék a közszolgálati hozzájárulást, amely az állami média finanszírozást szolgálja. Így jövőre már a megszokott 77 milliárd forinttal szemben 97 milliárd forintos költségvetési támogatást kap a közmédia, amit még kiegészítenek az évközi kormányzati támogatások és kereskedelmi bevételek is

Így jövőre összességében bőven 100 milliárd (azaz 100 ezer millió) forint feletti összegből gazdálkodhat a kormány médiagépezete. 

Forrás: Népszava

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.