Elképesztő: Négy ügyvédet is letartóztattak egy budapesti lakásmaffiaügyben, miközben pincékben tartott idős emberekre bukkantak

BZ 2018-11-14 15:15:00
Néhány tízmilliót érő lakásukért embertelen körülmények közt tartották szerencsétleneket.

A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen tegnap 9 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót lakásmaffiával kapcsolatos bűncselekményekkel gyanúsítható személyek elfogása miatt.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak idős vagy szellemileg leépült emberek bizalmába férkőztek azzal a céllal, hogy a megtévesztésükkel velük életjáradéki vagy tartási szerződést kössenek, és így csalárd módon megszerezzék az ingatlanjaik tulajdonjogát.

A szerződések megkötésében közreműködő ügyvédek ügyvédi kötelességüket megszegve működtek közre a szerződések megkötésében. Összesem négy, 12 és 21 millió forint közti értékű ingatlanról van szó.

Ami ennél is elképesztőbb, az csak most következik.

A házkutatások során ugyanis a gyanúsítottak ingatlanán egy sufniban, illetve egy épület pincéjében emberhez nem méltó körülmények között több időskorú, kiszolgáltatott személyt találtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig 10 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben. A megalapozott gyanú velük szemben több rendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete, az ügyvéd gyanúsítottakkal szemben pedig ügyvédi visszaélés bűntette. A nyomozó ügyészek emellett további bűncselekmények gyanúját is vizsgálják.

Összehangolt elfogási akció lakásmaffiaügyben

Videó: Terrorelhárítási Központ

A bűncselekmények áldozatainak megsegítésére a nyomozó ügyészek a Budapest Főváros Kormányhivatala Áldozatsegítő Szolgálatának közreműködését kérték.

Az áldozatok számára az áldozatsegítő szakemberek teljes körű tájékoztatást nyújtottak az igénybe vehető áldozatsegítő, valamint jogi segítségnyújtási lehetőségekről.

Az áldozatoknak pszichológusok segítenek a történtek feldolgozásában, ketten kérték, hogy védett szálláson helyezzék el őket. Minden segítséget megkapnak a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés érdekében.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.