Elfogadta a parlament a családvédelmi törvényt

ugytudjuk.hu 2019-04-01 16:58:00
Nem mintha, ez kérdéses lett volna.

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.

A parlament 176 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett hagyta jóvá Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének javaslatát.

A törvény kimondja: az állam készfizető kezesként felel a központi költségvetés terhére a 2019. július 1. és 2022. december 31. között megkötött hitelszerződések alapján folyósított, az úgynevezett babaváró támogatással nyújtott banki kölcsönökre. Az állami kezességvállalás mértéke a babaváró támogatással nyújtott kölcsön tőkeösszegének és az erre felszámított ügyleti kamatnak a 100 százaléka.

A leghíresebb félrekacsintós mém szereplőit tették a babaváró támogatásról szóló új kormányplakátokra

VPP Kíváncsiak lennénk, mennyit fizetnek ezekért a plakátokért a végtelenül kreatív "grafikusoknak". Ez a fránya figyelmetlenség... Az új, fiatal házasok babaváró kedvezményéről zengedező, kormányinformációs plakáttal eléggé mellélőttek, ugyanis egészen véletlenül a világ egyik leghíresebb mémjének, a Distracted Boyfriendnek a szereplőit sikerült rátenni, ami persze rögtön feltűnt másoknak is.


A családok támogatásáról szóló törvény módosítása azt is tartalmazza, hogy a babaváró támogatással nyújtott hitel biztosítékaként az állami készfizető kezességvállaláson túl a hitelintézet további biztosítékot nem írhat elő. A kormány felhatalmazást kap továbbá arra, hogy rendeletben szabályozza a babaváró támogatással nyújtott kölcsönhöz kapcsolódó állami kezességvállalás részletes szabályait.

Az elfogadott módosítás érinti a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvényt is a babaváró támogatásnak, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-vásárlási támogatásának szja-mentessége érdekében.

A 2022 végéig igényelhető, maximum 10 millió forintos, kamatmentes babaváró támogatás szabadon felhasználható, házaspárok vehetik igénybe, ha a feleség legalább 18, de legfeljebb 40 éves, egyikük dolgozik vagy biztosított, büntetlen előéletűek és nincs adótartozásuk. A törlesztés legfeljebb 50 ezer forint lehet, de ha úton van az első baba, a várandósság 12. hetétől felfüggeszthető a visszafizetés. Ha csak egyetlen gyermek érkezik a családba, a hitel mindenképpen kamatmentes marad, de ha három utód születik, a teljes összeget elengedi az állam.

A nagycsaládosoknak új, hétszemélyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást nyújt az állam, maximum a jármű árának 50 százalékáig. Ez a lehetőség is 2022-ig áll fenn.

A törvény július 1-jén lép hatályba.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.