Életfogytiglani börtönbüntetés kért az ügyészség a szombathelyi börtönben társukat halálra kínzó rabokra

Farkas Bazsi 2019-05-08 20:47:00
Ítélet egyelőre nincs.

A Szombathelyi Törvényszéken folytatódott annak a három elítéltnek a pere, akik 2017 májusában többszöri kínzás után végül olyan súlyosan sanyargatták cellatársukat, hogy az végül belehalt sérüléseibe.


Ma a perbeszédekkel folytatódott a tárgyalás.

A 112press.hu beszámolója szerint a szekértői véleményeket hallgattak meg, ami alapján kiderült, hogy az elhunyt szervezetéből sem alkoholt, sem kábítószert nem lehetett kimutatni. A zárkában talált folyadék víz volt. Az elhunyt gyomrában talált szövetdarabok abból a felmosófejből származtak, amit a zárkában tartottak. A zárkában talált növényi törmelék dohány volt. A bűnügyi költségek 7,7 millió forintot tettek ki.

A tárgyalóteremben elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy az első és másodrendű vádlott voltak akik kínozták társukat, a cella harmadik lakója pedig azt figyelte, hogy mikor jön az őr. Ő egyébként a tárgyalás során azt kérte, hogy mentsék fel, mivel ő nem vett részt a cella negyedik lakójának kínzátásban, sőt korábban őt is kínozták a cellatársai. 

Az ügyészség mind a három vádlottra életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól. 

Az ítéletet május 23-án hirdetnek. 
 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.