Élhető, okos, zöld várost szeretne Sopron ellenzéki polgármesterjelöltje

ugytudjuk.hu 2019-08-16 17:20:00
Mint mondja: vannak idők, helyzetek, amikor nem szabad megfutamodni!

Ma Magyarországon olyan időket élünk, amikor kevesen vállalkoznak arra, hogy a mostani hatalom ellen bármilyen formában is fellépjenek. Különösen igaz ez egy megyei jogú város esetében.

Dr. Varga Norbert van olyan elszánt, hogy elinduljon az októberi önkormányzati választáson Sopronban, a Fidesz jelöltjével szemben, szülővárosa érdekében.

"Sopronban születtem, ahogy feleségem és két gyermekem is. A hűség városában érettségiztem, majd történelemtanárként végeztem. Második diplomámat katolikus teológián szereztem, utána pedig politológusként diplomáztam az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Soproni Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában doktoráltam.

Családommal Sopron kapujában élek, de mindennapjaim a városhoz kötnek, hiszen 2004 óta a Soproni Egyetem oktatójaként dolgozom. Számos tudományos és ismeretterjesztő írásom és előadásom érhető el nyomtatott formában és online térben egyaránt. Aktív szervezője voltam a Polgári Köröknek és évekig vezettem a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének soproni szervezetét, de az országunkban és városunkban zajló események e szervezetekből való távozásomhoz vezettek.

Városunk az elmúlt években az országon belüli népvándorlás célpontja lett, ám erről a mostani városvezetés nem hajlandó tudomást venni. Világossá kell tenni, mekkora most Sopron lakossága, mert csak ennek ismeretében lehet a megfelelő lépéseket megtenni. Egy Fideszes városvezetést ebben az állampárti rendszerben Budapestről irányítanak. Ezt az irányítást vissza kell venni!

Most független jelöltként szeretném bebizonyítani a Hűség Városa polgárainak, hogy Budapesttől függetlenül és a rejtett migrációt megállítva újra élhetővé lehet tenni ezt a csodálatos várost és el lehet indítani a 21. századi elvárások és a modernizáció útján!

ÉLHETŐ, OKOS, ZÖLD SOPRONT!

12+1 pontban foglaltam össze céljaimat, ezek magvalósításához kérem a támogatást!"

- írta bemutatkozójában dr. Varga Norbert, Sopron ellenzéki polgármesterjelöltje.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.