Egyet lépett a Szolnok felé a Falco

ugytudjuk.hu 2019-01-12 20:02:00

Továbbra is bevehetetlen vár az Aréna Savaria, pedig egy héten belül másodszor volt csak egy pontra a vendég együttes, írja a BBall1.hu.

A betegségéből felépülő Milosevic büntetőjére Váradi válaszolt egy duplával. Három perc után 2-7 volt az állás, jobban kezdett az Olaj. Férfias küzdelem volt a pályán, a hazaiak nagyon pontatlanok voltak, a bajnok viszont remekül dobott (38-75%), szinte minden akciót kosárral fejezett be. A hatodik percben, Vojvoda hármasa után, 7-17-nél időt kért Okorn. Hiába, állandósult a különbség, az első negyed Curry triplájával ért véget (19-26).

A folytatásban feljavult a Falco védekezése (ami az első etapban nem is igazán volt), Govens vezérletével 8-2-es rohamba kezdtek a sárga-feketék, 27-28-ra fel is zárkóztak. Elveszítette a fonalat az Olaj, Alekszics 29-30-nál magához is hívta csapatát. Feszült volt a meccs, Vojvoda utolsó másodperces kosarával 37-42-vel zárult az első félidő.

Nem változott a játék képe a fordulás után sem, a címvédő uralta a meccset, igaz előnye továbbra is minimális volt. A harmadik etap derekán Kovács kapott technikai faultot, Govens gólra váltotta a büntetőt, majd Bíró hármasával először vezetett a Falco (48-46). Vojvoda azonnal lehűtötte a hazai szurkolók kedélyét egy triplával. Minden egyes vasi felzárkózást visszavertek a piros mezesek, Balmazovics távolijával zárult a harmadik negyed (55-58).

4-0-val újra visszavette a vezetést az ezüstérmes, amikor Airingtontól jött egy trojka. Ettől lendületet kapott a Szolnok, 61-63-nál mégis Alekszics kért időt. Hiába védekezett sokszor jól a Falco, a Szolnok ellenállhatatlan volt, és sokszor a támadóidő lejárta előtt, a dudaszó pillanatában köszöntek be kritikus pillanatokban is higgadtak maradó Airingtonék. Persze nem kellett félteni a hazaiakat, Balmazovics harmadik tripláját jegyezte, 67-67-nél időt is kért a nyolcszoros bajnok. 3:22-vel a vége előtt, 67-73-nál Okorn kért időt. Govens szemfüles passza után Curry fordított, majd 75-73-nál, a 39. percben Reddic kipontozódott. Andric dobhatott, mindkettőt kihagyta, de Benkéé volt a lepattanó.

Benczur faultot fújt Tóthra. Ismét Andric a vonalon, az első bent, a második is (75-75). Curry középtávolról bevágta, Andric a palánk alól egyenlített. Időt kért a Falco, 18.1 másodperc volt vissza. Airington hibája után Govens dobhatott. Az elsőt kihagyta, a másodikat bedobta. Időt kért az Olaj, 3.9 másodperccel a vége előtt. Benke vállalta magára a hero-szerepet, de lejött a dobása, így továbbra is veretlen az Aréna Savariában a Falco, amely egy lépést tett a listavezető felé.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK 78-77 (19-26, 18-16, 18-16, 23-19)

Bajnokság, 15. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2980 néző
V.: Cziffra Cs., Benczur T., Minár L. (Bodrogváry I.)

Falco: Govens 18/9, Váradi 2, Bíró 11/9, Bruinsma 8, Reddic. 14 Csere: Curry 11/3, Balmazovics 12/9, Tóth N. 2.

Szolnok: Airington 17/9, Kovács P. 5/3, Vojvoda 13/9, N. Milosevic 3, Andric 14. Csere: Benke 5/3, Tóth Á. 9, Rowsey 10/6.

Via BBall1.hu

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.