Egy-egy millió forintot ajánlanak fel a szombathelyi fideszes képviselők a koronavírus elleni védekezésre

Farkas Bazsi 2020-03-27 10:21:00
A képviselői keretükből adakoznak.

Friss közleményben tudatta a szombathelyi Fidesz frakció, hogy egy-egy millió forintot ajánlanak fel képviselői keretükből a koronavírus elleni védekezésre. A közleményt változtatás nélkül, alább olvashatják. 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rendkívüli idők rendkívüli  döntéseket követelnek. Most pedig kétségtelenül rendkívüli időket  élünk. Ezekben a napokban minden segítségre óriási szükség van. Ezért  a nyolcfős Fidesz-KDNP frakciójának minden tagja úgy döntött, hogy  képviselői keretéből lemond egy-egy millió forintról. Ezt a  nyolcmillió forintot a járvány okozta válsághelyzet megoldására  szeretnénk fordítani. Mert ma a szombathelyiek biztonsága mindennél  fontosabb.

Az alkalmat megragadva pedig azzal a kéréssel fordulnánk önkormányzati  képviselőtársainkhoz, hogy ők is csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz.  Cselekedjünk közösen, és mutassuk meg, hogy a veszélyhelyzet valódi  egységgé kovácsol minket!

Vigyázzunk egymásra, és tegyünk együtt a szombathelyiek érdekében!

A Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója

 

A képviselői keretek felhasználását a közgyűlésnek kell jóváhagynia, ám mivel a járványveszély miatt most nem ülésezik a testület erről most a polgármester dönthet egy személyben.


 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.