Az Egis Körmend nyerte a Sopron elleni szomszédvári rangadót

Vágvölgyi Bálint 2020-01-11 19:54:00
Végig kiélezett meccs volt.

A bajnokság két legjobb formában lévő csapata, a sorozatban négy-négy győzelmet számláló Egis Körmend és a Sopron KC találkozott a 15. fordulóban.

Négy perc után még nem volt pontjuk a házigazda vasiaknak, míg a Sopron Carter és Jogéla révén már hatnál járt - írja a BB1.hu, kosaras szakportál. Varnado egy triplával törte meg a hazai kosárcsendet, de a különbség gyorsan visszaállt: Kinney szintén hárompontossal felelt. Cartert nehezen tartották a házigazdák, újabb pontjaival már 11-4-re vezetett a Sopron. Viszont pillanatok alatt eltűnt a vendég fór: Varnado dupláját Ferencz toldotta meg egy távolival, Németh közelije már egyenlítést ért, Turner révén pedig a vezetést is átvette a Körmend a negyed hajrájában (13-11).

A második tíz perc elején is kimaradtak az első körmendi próbálkozások, de Edwards gyorsan javított (15-11). A Körmend 17-13-ig tartotta is a négypontos vezetést, Rivers két büntetője és Jogéla triplája viszont már a Sopron vezetését jelentette. Egy hazai kosárra Rivers most kintről felelt, nem sokkal később viszont Varnado is megmutatta: távolról is jól céloz, második tripláját is elsüllyesztette (23-23). A folytatásban is felváltva estek a kosarak, Carter akcióival egy perccel a félidő vége előtt ismét fordított a Sopron (30-31). Amire újfent volt hazai válasz: 34-32-vel mentek pihenőre a csapatok.

Rivers 5-0-s rohammal húzta a Sopront, gyorsan átvették a vendégek a vezetést. A Körmend válaszolt – ott folytatódott a meccs, ahol az első félidőben abbamaradt. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, 46-45-ös körmendi vezetésnél ismét csak egy pont volt közte, de Varnado akcióból, Turner pedig büntetőből növelte a hazai vezetést. Kicsivel több mint egy perccel a harmadik negyed vége előtt Varnado megdobta huszadik pontját is – a Sopron viszont ezt a negyedet is egálra hozta, 19-19 pont esett, így 53-51-nél fordultak az utolsó tíz percre a felek.

Gyorsan egyenlített a Sopron, de úgy tűnt, a Körmend érhet révbe: 58-55 után Ferencz dobott zsinórban két triplát, amivel először közelítette a tízpontos különbséget a házigazda. A Sopron azonban 10-0-s futással gyorsan visszavette a vezetést: Rivers triplája zárta le a gyors zárkózást. Ismét Ferencz köszönt be távolról 66-67-nél, Edwards és Turner pontjaival pedig nőtt a különbség. Az utolsó nagy körmendi rohamra már nem tudott reagálni a Sopron: 76-71-es körmendi győzelem született a végig nagyon kiélezett találkozón.

Egis Körmend – Sopron KC 76-71 (13-11, 21-21, 19-19, 23-20)

Bajnokság, 15. forduló
Körmendi Városi Sportcsarnok
Kapitány G., Farkas G., Török R. (Várhalmi Zs.)

Körmend: Turner 10/3, Edwards 12, Takács K. 3/3, Varnado 26/12, Taylor 4. Csere: Ferencz 15/15, Durázi 4, Németh Á. 2.

Sopron: Kinney 8/6, Rivers 21/9, Supola 2, Jogéla 13/6, Carter 19. Csere: Thompson 8, Werner -, Molnár M. -.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.