Dizájner drogügye miatt elítélték a körmendi rendőrkapitány fiát

BZ 2018-10-25 13:15:00
Bűnszövetségben terjesztett.

A Szombathelyi Járásbíróság ma előkészítő ülést tartott B.B és társai ügyében, amelyben a vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség emelte és képviselte.

A sztori annyi, hogy B.B. (aki a körmendi rendőrkapitány fia) még 2016 novemberében egy lengyel internetes oldalról dizájner drogot rendelt, aminek a hatóanyaga para-metil-N-etil-norpentedron. A hivatalosan kozmetikumként futárral érkező árut pénzátutalással fizette, átvételkor más nevét, de a saját telefonszámát megadva.

B.B. aztán szombathelyi szórakozóhelyeken megkínálta barátait a kristállyal, hamar el is terjedt, hogy tud még szerezni.

Heti-kétheti rendszerrel rendelt a webáruházból, amit aztán szombathelyi irodájában porciózott és a fél grammos adagokat 2000-2500 forintért árulta.

Ez persze még jobban beindította a boltot, heteken belül bevont az üzletbe egy segítőt, aki a terjesztésért cserébe adagonként 500-700 forint jutalékot kapott.

B.B. még külön "céges" telefont is adott társának, ezen kellett a kapcsolatot tartani a vásárlókkal.

A megrendelt mennyiséget a másodrendű vádlott jelezte B.B. felé, aki aztán a kiadagolt mennyiséget átadta, majd elszámoltak.

2017 áprilisától barátja aztán kiszállt a buliból, így B.B. egy másik ismerősét bízta meg a feladattal, aki aztán megkapta a korábbi telefont is, valamint használhatta B.B. kft-je Mercedesét is az ügyletek lebonyolítására. Innentől a vevőkkel a harmadrendű vádlott tartotta a kapcsolatot.

B.B. ezalatt az idő alatt egy 20 személyből álló vevőkört szolgált ki.

2017 szeptemberében aztán a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Elleni Osztályának nyomozói a Szombathelyen a Szűrcsapó és a Hazatius Ferenc utca sarkán elkapták B.B.-t és társát. Ez volt az emlékezetes elfogás az Anita presszónál.

B.B. és a harmadrendű vádlott a céges Mercedesben ültek épp, amikor megjelentek a rendőrök. Még megpróbáltak megszabadulni a kábítószerektől, a kocsi ablakából kidobtak 28 tasak 0,6 grammos adagokra porciózott kristályt. A kocsiból aztán előkerült még egy mérleg, 98 műanyag tasak, több mint 8 grammnyi kristályos anyag, valamint 285500 forint készpénz. A nyomozók házkutatást is tartottak az ügy során.

Ezután nehéz lett volna bármit tagadni. A vádlottak az egyezséggel egyezően beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról.

A bíróság végzésével jóváhagyta a Budakörnyéki Járási Ügyészség és a vádlottak között létrejött és jegyzőkönyvbe foglalt egyezségeket, így

bűnösnek mondta ki a három vádlottat társtettesként, bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében és az egyezség szerint B.B.-t, 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett; a másik két vádlottat fejenként 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen.

A vádlottak bűnösségét a bűnösség beismerésére, az egyezség jóváhagyására és az ügyiratokra alapozta. Az ügyészség tájékoztatása szerint a bíróság az ítéletében sem a vád szerinti tényállástól, sem a minősítéstől, sem az ügyész által indítványozott büntetéstől nem térhetett el.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.