Díjátadással és adományozással zárta az évet a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Vágvölgyi Bálint 2018-12-23 17:31:00
Jó hangulatban telt a közös karácsonyozás.

Már pénteken délután 4 óra előtt gyülekeztek az SZKKA korosztályos csapatainak játékosai az Oladi Iskolában. A legfrissebbek a legkisebbek voltak, de Marosán György vezetőedzővel az élen az NB I/B-ben hibátlanul menetelő felnőtt csapat is teljes kerettel érkezett.

A karácsonyfa feldíszítésével indult a szervezett program. Mindenki, a kicsiktől a felnőttekig, saját hozott díszeikkel ékesítették a fát, majd a sportcsarnokba bevonulva, több százan hallgatták meg Pődör Zoltán ügyvezető elnök köszöntőjét.


- Azt kívánom, hogy mindenki érezze jól magát. Szeretném, ha igazi karácsonyi hangulatban töltenénk el a következő 4 órát. Edzők, játékosok, gyerekek, szülők ünnepeljünk együtt, mert van mit, hiszen kiváló és eredményes őszt tudhatunk magunk mögött – mondta a klubelnök.

Ezután a felnőtt csapat kiválóságai, Mayer Maja, Varga Niki és Lugosi Fruzsina vezetésével melegített be a közösség, majd Vers Ákos főszervező ismertette a programot, és megkezdődtek a sorversenyek. Ezután szülő-gyermek mérkőzések következtek. A 15 perces összecsapások során az U8-as, az U9-es, az U10-es, az U11, az U12-es és az U14-es csapat is összemérte erőit a szülőkkel.

A csúcspont a felnőtt – utánpótlás mérkőzés volt, amikor Marosán György együttese a klub utánpótláskorú csapataival mérkőzött meg és már az 1. perctől érezhető volt, hogy elveszti veretlenségét az NB I/B-s listavezető. Ezt követően díjátadás következett.

Először a különböző korosztályos csapatok legjobbjai számára adott át elismeréseket Pődör Zoltán. Az U8-as csapatnál Bödei Zorka és Németh Kira, az U9-es csapatnál Kovács Anna és Zsótér Anna, az U10-eseknél Tüzes Mira és Unger Viktória vett át díjat. Az U11-es csapatnál Simon Eszter,és Gerencsér Lea, az U12-es csapatnál Bozsodi Eszter és Horváth Luca, míg az U14-es korosztálynál Takács Dóra és Juhász Luca, a serdülőknél Lakatos Lizett és Tamási Kata, az ifiknél pedig Bognár Franciska és Kiss Brigitta kapott elismerést.

Ezután a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó, 18 év alatti játékosokból összeállított SZKKA allstar-csapatot mutatták be. Íme: Derdák Sára (U11) - Czenki Petra (U12), Kulcsár Dorottya (ifjúsági), Pődör Rebeka (felnőtt), Gyulai Emma (U10), Horváth Anna (serdülő), Marton Jázmin (U14). A hagyományteremtő szándékkal alapított fődíjakat is átadták. Az év játékosa Pődör Blanka (serdülő), az év felfedezettje Balogh Sára Panna (U9), az év példaképe Farkas Nerina (serdülő), míg az év szurkolója Farkasné Bőröndi Bea lett.

A program végén azt is bejelentették, hogy a Vas megyei TEGYESZ számára különböző játékokat, sporteszközöket, míg a súlyos betegségben szenvedő 9 éves Katona Olivér számára 100 ezer forintot gyűjtött össze az SZKKA-közösség. Ez utóbbi adományt a helyszínen átadták Olivér szüleinek.

(via szombathelyikezilabda.hu)

 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.