Délután tárgyal az Audi és a szakszervezet a bérekről

Fehér Buda 2019-01-25 15:28:00
Tegnap reggel óta szinte teljesen leállt a termelés.

Péntek délután tárgyal az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) a bérekről, a győri gyárban pénteken is folytatódik a sztrájk - tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t. Szimacsek Tibor elmondta, hogy a csütörtök reggel hat órakor kezdett sztrájk folyamatos, azóta szinte teljesen leállt a termelés a gyárban. 

Az AHFSZ szerdán egyhetes sztrájkot hirdetett a vállalatnál január 24. reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig, mert nem sikerült megállapodni az idei évi bérekben a munkáltatóval a szeptember óta tartó tárgyalások során. Az AHFSZ sztrájkkövetelésében az szerepel, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt. 

Az Audi vezetése két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, majd január 17-én a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló érdekképviseleti delegáció nem fogadta el. 

A vállalat kommunikációs osztálya csütörtökön azt közölte, hogy a tárgyalásokat folytatják, és az igazgatóság továbbra is arra törekszik, hogy mihamarabb mindkét fél számára elfogadható bérmegállapodás szülessen.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat. 
 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.