Czeglédy Csaba hazugságvizsgálatot kér maga ellen

ugytudjuk.hu 2019-01-09 11:45:00
Tisztázná magát.

Adott-e át pénzösszegeket az adóterhek megkerülésével? Ebben a kérdéskörben kezdeményezi a hazugságvizsgálatot Czeglédy Csaba a hvg.hu szerint.

Váratlanul több vádlott is az ügyészség koncepciója szerint vallott ellene az elmúlt időszakban, ráadásul olyan is, aki egy másik eljárásban korábban egy Czeglédyvel kapcsolatos kérdésre sem tudott felelni a bíróság előtt. K. Norbert ugyanis tizenkét kérdésből tizenegyre akkor azt válaszolta, hogy "nem tudom", a tizenkettedikre pedig nem kívánt válaszolni.

A bűnügyi felügyeletben lévő politikus nyilatkozott is a lapnak: "Mindhárman gyanúsítottak az ügyben, így nyilvánvalóan kényszerhelyzetben vannak, ugyanakkor olyan valótlan állításokat tesznek, amik pontosan egybevágnak az ügyészség koncepciójával. Nemleges dolgot nem tudok bizonyítani, ezért az új büntetőeljárási törvény alapján én kérem, hogy vessenek alá a hazugságvizsgálatnak. Ezt alapesetben a hatóság szokta kérni, nem a terhelt, akinek kifejezetten bele is kell egyeznie, ezért az ügyészségnek most logikusan tapsolnia kell örömében."

Mivel a tanúvallomások miatt újabb iratok keletkeztek, így tovább csúszik a vádemelés, melyre legkorábban februárban kerülhet sor.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.