Czeglédy Csaba felkerült a DK EP-listájára

Fehér Buda 2019-04-11 08:32:00
"A Demokratikus Koalíció számára Czeglédy Csaba egy hős."

"A Demokratikus Koalíció számára Czeglédy Csaba egy hős. Egy olyan hazafi, aki a börtönt is vállalja ellenzékiségéért és kormányellenes munkájáért. És bár nem a DK, hanem az MSZP politikusa, támogatásunk és szolidaritásunk jeléül Czeglédy Csaba csakazértis helyet kap a DK EP-istáján." - írja a DK abban a sajtóközleményben, amit a 444 kapott meg.

Czeglédy azonban csak szimbolikusan került fel a DK listájára, azon ugyanis az utolsó helyet foglalja el, így szinte biztos, hogy a szombathelyi politikusból nem lesz EP-képviselő. A párt azt írja, hogy a lépéssel Orbán Viktornak akarnak üzenni, "rágalmazhatnak, fenyegethetnek, akár börtönbe is zárhatnak minket, a DK akkor is az Orbán-rendszer esküdt ellensége marad és számíthat rá mindenki, aki szemben áll Orbánnal”" - tették hozzá.

Czeglédy egyébként nagyjából másfél hete már belengette annak az esélyét, hogy felkerül egy EP-listára. Az egykori önkormányzati képviselő a szombathelyi Tóvendéglőben tartott lakossági fórumot még március végén, ott egy kérdésre válaszolva mondta el, hogy mik a tervei. Konkrét pártot azonban akkor még nem nevezett meg, bár az Ugytudjuk már akkor úgy értesült, hogy a Demokratikus Koalíció lesz a befutó.

Czeglédy helyet kaphat az egyik EP-listán

Farkas Bazsi Fórumot tartott ma délután Szombathelyen a Tóvendéglőben Czeglédy Csaba, korábbi önkormányzati képviselő. A közel 150 hallgató előtt a politikus mesélt börtönben töltött éveiről és arról is, hogy szerinte a meghurcoltatása politikai jellegű volt. Aki nyomon követte Czeglédy médiaszerepléseit a decemberi szabadon engedése óta, annak sok újdonság nem volt abban amit elmesélt.

A 444 a hírhez még hozzáteszi, hogy Czeglédy Csaba ellen jelenleg is bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás miatt folyik eljárás.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.