Csütörtökön rendkívüli ülésen dől el, hogy mi lesz a Szombathely névhasználat sorsa

Farkas Bazsi 2019-05-10 15:02:00
Vajon a polgármester a személyiségi jogsértés után is hevesen védi majd a Szombathelyi Hírlapot?

Csütörtökre hívta össze a rendkívüli közgyűlést a szombathelyi polgármester. Három napirendi pontot tárgyal a testület, ebből kettőről már írtunk, mivel ezeket a képviselők egyszer már megszavazták, ám Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) szerint sérti a szombathelyi önkormányzat érdekeit az, hogy:

  • Az SZMSZ módosítása után 3 fővel csökken a polgármesteri kabinet és, hogy a közgyűlést minden hónap - kivéve a nyári hónapok és a december - utolsó csütörtökére össze kell hívni.
  • A településnév engedélyezését a polgármestertől a közgyűlés veszi át.

Ez utóbbi azért érdekes, mert nem régen a polgármester - egyelőre még - sajtósának a neje indított hetilapot Szombathelyi Hírlap címmel. A lapról éppen tegnap mondta ki a bíróság, hogy személyiségi jogot sértett. A polgármester és a Fidesz frakció korábban hevesen védte a kiadványt és ágált ellene, hogy az ellenzék visszavegye az egyszer már engedélyezett nevet. Érdekes vita lesz.

Mint ahogy a harmadik napirend is, ami a Haladás Sportkomplexum önkormányzati támogatásának átbeszélése lesz. A fenntartásra a magyar kormány nem régen 297 millió forintot utalt át, nem a Sportkomplexumnak, hanem a Haladás VSE-nek. A HVSE azonban mindössze 62 millió forintot fizet évente bérleti díjra, miközben a focisták 63 millió 438 ezer, a HVSE Kft. 37 millió forintért bérli a létesítményt. 

A mi olvasatunkban itt valaki benézett valamit. Csütörtökön ez is kiderül. 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.