Csupán 22 hét után jött világra egy ikerpár Amerikában

Fehér Buda 2019-01-29 17:05:00
Még a szemhéjuk sem fejlődött ki, amikor világra jöttek.

Csupán 22 hét után jött világra egy ikerpár az amerikai Iowa államban, ezzel rekordereknek számítanak. Egy átlagos terhesség 40 hétig tart, kérdéses volt, hogy a gyermekek túlélik-e a szülést és az ezt követő időszakot.

A gyermekeket még a terhesség alatt egy nagyon ritka betegséggel diagnosztizálták. A betegség miatt egyenetlenné vált a vérnyomásuk, veszélyben volt az életük. Az orvosok még az anya méhében megműtötték az őket, valószínűleg ez vezetett a korai szüléshez. Az anya azt mondja, hogy teljesen megdöbbent, amikor ilyen hamar elfolyt a magzatvize, és csak azért imádkozott, hogy a lányok ne otthon jöjjenek világra.

A nőhöz mentőt hívtak, de még így is több mint 1 óráig tartott, amire beértek a kórházba. Születésük után a babák akkorák voltak, mint egy egy dolláros bankjegy, a bőrük iszonyúan sérülékeny volt, a szemhéjuk sem fejlődött még ki. A lányokat lélegeztetőgépre kapcsolták, hiszen egyedül még lélegezni sem voltak képesek.

Az ikerpár azóta szépen fejlődik, az orvosok viszont még egy ideig a kórházban tartják őket. Azt mondják, hogy megvárják március végét, hiszen ekkor kellett volna eredetileg a világra jönniük a gyermekeknek.

A 22 hetes magzatok nagyon ritkán élik túl a szülést, az amerikai átlag szerint csak tíz százalék esélyük volt erre. Amerikában csak néhány olyan baba van, akik náluk korábban jöttek világra, és túl is élték a szülést, viszont az ikrek között ők az abszolút rekorderek.

(Metro)

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.