Csepel és Budavár önkormányzata is lépett a nemzeti régiók ügyében

Bazsó Bálint 2020-10-08 10:44:04
Két budapesti kerület is felkereste testvértelepüléseiket azzal, hogy segítsenek összegyűjteni a szükséges aláírásokat a nemzeti régiók kiemelt támogatásáról. 

Úgy tudjuk, hogy Budapest XXI. kerületében, Csepelen Kovács Dávid Attila független képviselő kezdeményezését fogadta el ezzel kapcsolatban a testület, információink szerint a lengyel, német és horvát testvérvárosoknak írandó levél már előkészítés alatt áll, amit a Képviselő-testület frakcióinak vezetői fognak a polgármester mellett kézjegyükkel ellátni.

Budaváron, az I. kerületben két önkormányzati képviselő, a független Varga Dániel és Zsitnyák János írt levelet a kerület testvérvárosainak, amelyeket már el is küldtek.

Résztvevők székely zászlót feszítenek ki az erdélyi székely szabadság napjának budapesti szimpátiarendezvényén a Hősök terén 2020. március 10-én

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, korábban Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetőjének javaslatára, 158 egyhangú igen szavazattal támogatta a magyar parlament a Székely Nemzeti Tanács azon kezdeményezését, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

100 magyar polgármesterből egyedül Nemény András, Szombathely első embere jelezte, hogy kész felvenni a kapcsolatot a testvérvárosokkal, a Székely Nemzeti Régió ügyében

Korábban Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetőjének javaslatára, 158 egyhangú igen szavazattal támogatta a magyar parlament a Székely Nemzeti Tanács azon kezdeményezését, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés támogatásáról később a szombathelyi közgyűlés is döntött.

Keresztes a cél elérésének érdekében 100 magyar polgármesternek küldött levelet, amiben azt kérte, hogy a városok első emberei írjanak levelet az EU-s testvérvárosok vezetőinek. A kiküldött levelekre egyetlen válasz érkezett, egyedül Nemény András (Éljen Szombathely!) írt vissza a frakcióvezetőnek, hogy megtesz minden tőle telhetőt. 

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.