Csalódást okozott a második Lego-kaland

Farkas Bazsi 2019-02-10 20:45:00
A vártnál jóval gyengébben nyitott A Lego-kaland 2 az észak-amerikai mozikban, ám még így is vezeti a hétvégi toplistát.

A Warner Bros. építőjáték ihlette animációs filmje 34,4 millió dolláros (9,7 milliárd forint) jegyárbevétellel debütált az Egyesült Államok és Kanada 4303 mozijában, amivel könnyedén megelőzte a vetélytársakat, arra azonban nem volt képes, hogy visszacsábítsa a közönséget a multiplexekbe. - írta a Variety.com iparági elemzők becslései alapján az MTI.

A Comscore médiaelemző szerint az észak-amerikai jegyárbevételek 14,5 százalékkal elmaradnak az egy évvel ezelőttitől.

A Lego-kaland 2 majdnem a felével hozott kevesebbet az első részhez, a 2014-es A Lego-kalandhoz képest, amely annak idején meglepően erősen, 69 millió dollárral nyitott.

A második helyezett a Paramount stúdió What Men Want című komédiája, amely a várakozásoknak megfelelően nyitott, 2912 moziban vetítették, 19 millió dollárért vettek rá jegyet. A film a 2000-ben bemutatott Mi kell a nőnek? újraforgatása azzal a csavarral, hogy a nemeket felcserélték.

A toplista harmadik helyére a Liam Neeson főszereplésével forgatott Dermesztő hajsza került 10,9 millió dollárral, amelyet 2910 filmszínházban költöttek el a nézők. Ez volt a brit színész pályájának egyik legrosszabbul nyitó filmje.

A Dermesztő hajszát február 21-én mutatják be a magyar mozik.

A negyedik helyet Az Életrevalók alapján készült amerikai film, a The Upside szerezte meg 7,2 millió dolláros hétvégéjével, mögötte végzett az Üveg című szuperhősmozi 6,4 millió dollárral. A The Upside eddig 85,8 millió dollár, az Üveg 98 millió dollár jegyárbevételre tett szert.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.