Biztos munkahelyeket, gazdasági reformot ígér Győrben a civil jelölt

Pintér Bence 2020-01-13 18:23:00
A várost vitték eddig balra, vitték jobbra, de Balla Jenő azt mondja, hogy egyenesen előre vinné.

Nem csak az ellenzék közös polgármesterjelöltje, Pollreisz Balázs, illetve a Fidesz jelöltje, Dézsi Csaba András hirdetett programot a január 26-i polgármesterválasztás előtt Győrben: az október után most is induló független ökormányzati képviselő, Balla Jenő is összeszedte, hogy mit tenne a várossal.

A sajtótájékoztatón ismertetett program első pontja szerint Győrben biztos munkahelyek kellenek: Balla szerint ez azt jelenti, hogy a városnak az Audi mellett is több lábon kell állnia. Szerinte fájó, hogy több nagymúltú cég gyártását részben vagy egészben elvitte Győrből, gondoljunk csak például a Graboplastra, aki Tatabányán ill. Kecskeméten alapított új gyáregységet, vagy a Kravtex-Kühne cégcsoportra, aki továbbra is Mosonmagyaróvárra fókuszál.

A második pont szerint nem jó gyakorlat, hogy a mostani helyzet szerint egy városi beruházást elnyer egy fővállalkozó, majd végül alvállalkozók alvállalkozóinak láncolatán keresztül valaki elvégzi az adott munkát. „Legszerényebb számítások szerint is minimum 15 százalékos költségcsökkentést lehetne elérni, ha a város a munkát ténylegesen elvégző vállalkozóval szerződne le” – írja Balla.

Az autóbuszpark modernizálása az Összefogás Győrért jelöltje szerint is fontos dolog,

és sajnálja, hogy a városba érkezett buszok közül nem adhatott át ő is egyet, ha már ugyanúgy önkormányzati képviselő és polgármesterjelölt, mint a fideszes Dézsi Csaba András, aki a kormánypárti sajtó kamerái előtt fogadta a buszokat Győrben. A negyedik pont szerint Balla bérlakásprogramot indítana Győrben, egyrészt a rászorulók megsegítésére, másrészt pedig azért, hogy hiányszakmákban dolgozó munkavállalókat csábítson Győrbe.

Az ötödik pont a hulladékgazdálkodásról szól, hiszen az októberi választás előtt hiába jelentett be reformokat a győri szolgáltató, a szelektív kukák még most is szörnyen festenek a városban. Balla szerint a szemét jelentős része levegő, így további lehetőség van a hulladék tömörítésében mind a kommunális hulladék, mind a szelektíven gyűjtött hulladék tekintetében.

Mint írja, ő mechanikus tömörítővel tömöríti a szemetét, amiről fel is tett egy videót az internetre:

Balla szerint a városnak komoly turisztikai fejlesztésekre is szüksége van, hiszen jelenleg nincs egy igazán magas minőségű szálloda, nincs egy olyan jó zenei fesztivál, mint a MediaWave volt egykor, visszahozná Győrbe Gáti Oszkár színházát is,

emellett elgondolkodna például egy delfinárium építésén,

hiszen ilyen jellegű intézmény például nem nagyon van a környéken. Emellett felélesztené a győri futsalt is.

Balla nyitott városházát, jobban számonkérhető képviselőket szeretne, emellett differenciátan költene a városrészekre, tehát az elmaradottabb, fejlesztésre szoruló városrészek magasabb támogatási összeghez jutnának polgármestersége alatt.

Programját így zárja: „Gyönyörű városunkat az elmúlt években, évtizedekben vitték balra, vitték jobbra. Én civil, pártoktól független jelöltként viszont ELŐRE szeretném vinni végre Győr városát!”

A teljes program itt olvasható.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.