Az LMP és az Éljen Szombathely intenzív faültetést is megfogalmazott választási programjában

Farkas Bazsi 2019-07-10 21:53:00
Nem jár a képviselőknek a cukros üdítő!

Németh Ákos a párt Vas megyei elnöke már, mint országos elnökségi tag is bemutatkozott a sajtó előtt. Németh elmondta, hogy a párt új elnökségének az a szándéka, hogy szervezetileg rendbe rakja az LMP-t.

Rövid célként annyit fogalmazott meg, hogy szeretnék megmutatni miért van LMP-s képviselőkre szükség az ősszel felálló új önkormányzatban.

Horváth Zoltán az LMP Vas megyei elnökségének tagja azzal folytatta, hogy apró lépéseket már tettek azért, hogy Szombathely egy zöldebb város legyen. A Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságában elfogadták azt a javaslatot, amivel a bizottsági ülésen a cukros üdítőket csapvízre cserélték. Ezt aztán a közgyűlés is átvette. Ez Horváth szerint egyrészt azt jelképezi, hogy a bizottsági tagoknak és a képviselőknek sem jár kivételetés, hiszen egyetlen munkahelyen sem jár a dolgozóknak üdítő. Másrészt pedig a környezet terhelését csökkentik azzal, hogy nem termelnek üres palackokat. 

Sok kis tétek végül egy naggyá áll össze - összegzett a politikus.

Aki azzal folytatta, hogy Szombathely csatlakozott a Klímabarát Települések Szövetségéhez, ami egy zöld irányvonalat szab a városnak, és projektek kivitelezéséhez pénzt is lehet nyerni.

Az LMP-és politikusok hangsúlyozták, az Éljen Szombathellyel közösen alkotott városvezetői programjuk egyik pontja intenzív faültetés lesz. 
 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.